Tibinek, 2010. július 11-én, Odafentre
A "Gondolatba zárt világ" után nem ezt terveztem. Meglesz az is, csak közben július 11. volt. A nagy Ő szülinapja, aki számomra mindent adott, mindent el is vett akaratán kívül az égiek és a sors közbenjárásával. Magamba néztem: talán ezt érdemeltem, büntetést. Egyszerre elveszíteni mindent. Sorscsapás.
Olyan harmónia volt köztünk, ami irigylésreméltó lehet bárkinek. Maga a tökély.
Nagyon nehéz róla beszélni, de fogok, mert kell az életbenmaradáshoz. Most inkább arról, amit hagyott. Itt nálam, a kis senkinél, aki sehol nem volt hozzá képest emberileg, a zenében sem. Emberként, családszeretőként, szülőként csak példát vehetek róla. Annyit tanultam Tőle évtizedek alatt, amit persze folyamatosan nem értékeltem, nem volt rá különösebb okom, mert ami jó adódik, az általában természetes. Inkább akkor eszméltem, amikor már késő volt, amikor már nem volt velem. Már három éve nincs. Nagyon fáj, kimondhatatlanul hiányzik.
Hiszem, hogy tudja azt, hogy most írok róla. Tudom, hogy ebben nem támogat, mert szerénysége határtalan volt. És kifejezetten utálná most a könnyeim, mert nem szeretett sírni látni.
Ne haragudj Tibi, erről írnom és sírnom kell! Figyelj csak!
Mit is adtál nekem? Az, hogy most gigászi-módon küzdök, a te érdemed, erőd, szerelmed, szereteted, tanításod, eszméd, vallásod, hited. Annyi mindent testáltál rám az utolsó időszakban, és én annyira nem hittem neked, mert életben akartalak tartani. Nem sikerült, hiába őriztem életed utolsó évének minden pillanatát és annak töredékeit. Egy évig homokba dugtam a fejem jó mélyen, próbáltam elnyomni magamban fájdalmas visszavonhatatlan igazságokat, tanokat, teóriákat arról, hogy ebből nincs, nem létezik kiút. Nekem volt, de veszítettem. Farkasszemet néztem a halállal, minden létező fegyverem bevetettem ellene. Ketten mindent megtettünk amit csak lehetett, de a sors azt akarta, hogy te odafent légy, én idelent. Próbáltam elfogadni, de még most sem tudom. Persze neked jó helyed van, jóságos angyal vagy, s azt hiszem, könnyeket hullajtasz miattam, mert úgy érzem, egyre kevésbé tudok megfelelni a kívánalmaknak. Egyre kevésbé van erőm folytatni, amit ketten elkezdtünk, pedig AKAROM, hidd el! Folyamatosan kapom az erőt tőled és sok más helyről. Elég lesz?
Sosem hittem, hogy tovább élek nálad. Tapasztalhattad, hogy a halál folyamatosan velem kacérkodott, csábítgatott, el akart ragadni, visszatértem, nem bírt velem. Veled mégis könnyedén elbánt, hiába minden csel, fortély és igyekezet.
El kell fogadnom, mert vissza nem hozhatlak, csak azt tudom kérni, teljesítsd amit az utolsó héten ígértél nekem: "Odafentről majd vigyázok rátok!"
Nagyon nem érzem ezt egy ideje, talán az én bűnöm, mert csalódtál bennem. Ne haragudj, nem ezt akartam és nem így!
Szerintem igen jól ismersz: nem adom fel. Pedig néha sokkal egyszerűbb lenne, mert veled lehetnék a purgatórium után. Csak hát ugyebár vannak feladataim, amiket teljesítenem kell még azelőtt. Én ezen vagyok. És hogy mit adtál? Szerintem te is tudod, mert látsz: azt, hogy még élek, állom a sarat, a gyerekeink példásan megállják helyüket az életben, énekelek a közös zenekarunkban, hogy ott megszólal a piros-fehér gitárod...
Say it's not true, jaj, Tibi! Ez nem lehet igaz, hogy ezt a csodás dalt már nem ismerhetted meg velem együtt! Pedig... Ez nem lehet igaz, hogy egyedül kell hallgatnom, miközben virágtengert látok a sírodon!
És mégis igaz. Talpra kell állni, élni, bizonyítani!
Kérlek, segíts!
Aláfestő zene: Paul Rodgers - Queen - Say it's not true
