Új nap,
új remények.
A régiek hova tűntek?
Életre kéltek,
vagy
virággá váltak,
s itt hagyták magukat
emléknek.
A kép forrása: Pinterest.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: remény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: remény. Összes bejegyzés megjelenítése
2026. február 9., hétfő
Leltár
A kép forrása: Pinterest.
2026. január 7., szerda
Mesélj...
Ma vág a szél, s ha támad, én bebújok...
ne félj, csak épp öledbe fészkelődöm.
Veled vagyok, mitől talán a súlyok
lehullanak. Becézz, te titkos őröm...
ne félj, csak épp öledbe fészkelődöm.
Veled vagyok, mitől talán a súlyok
lehullanak. Becézz, te titkos őröm...
meséld el azt, miként fakadsz mosolyra,
ha szűk szavunk a percbe új reményt csal –
kimért időnk keserv felé sodorna,
de most mesélj nekem, talán belénk hal.
Tudom, te is rohansz a gondod űzve,
s a szél kikezd, de úgyse bánt, vigyázlak.
Napokra nap jön, éveket betűzne,
az élet így adott, de még kivárhat.
A gondolat komoly, s kivált eretnek –
csak azt tudom ma már, miért szeretlek.
csak azt tudom ma már, miért szeretlek.
A kép forrása: Pinterest.
2023. április 9., vasárnap
Kétszer
Új élet,
régi remények,
próbálod elérni a lehetetlent.
Csillagokkal kergetőznél,
tótágast állnál a Tejúton –
régi remények,
próbálod elérni a lehetetlent.
Csillagokkal kergetőznél,
tótágast állnál a Tejúton –
nem az igazin,
csak a képzelet határán.
Kétszer
lépnél ugyanabba a folyóba,
de nem indul a lábad.
Szédelegsz a parton,
az elmúlás hidege fészkeli magát
vékony kabátod alá,
s bár hajadba még nem festett
ezüst csíkot az ősz,
sejtjeidben érzed,
a piktor
nemsokára győz.
Már keveri a színeket.
Karod az ég felé emeled,
kikeleti csodára vársz,
de csak a bősz folyó rohan,
a habokkal tovacsordul az idő –
két kézzel markolnád,
talán jutna még
néhány perc boldogság.
Végül rádöbbensz,
nem csak a folyó más,
vele változtál,
keserű napok érleltek.
Ez megnyugtat,
legalább nem cáfolod
a bölcs igazát,
bár makacs maradtál,
neked ugyanaz a folyó kell.
Új tapasztalatokkal,
archivált álmokkal,
s mielőtt a tengerbe kerül,
könnyed vizével egyesüljön –
Kép – Pinterest
csak a képzelet határán.
Kétszer
lépnél ugyanabba a folyóba,
de nem indul a lábad.
Szédelegsz a parton,
az elmúlás hidege fészkeli magát
vékony kabátod alá,
s bár hajadba még nem festett
ezüst csíkot az ősz,
sejtjeidben érzed,
a piktor
nemsokára győz.
Már keveri a színeket.
Karod az ég felé emeled,
kikeleti csodára vársz,
de csak a bősz folyó rohan,
a habokkal tovacsordul az idő –
két kézzel markolnád,
talán jutna még
néhány perc boldogság.
Végül rádöbbensz,
nem csak a folyó más,
vele változtál,
keserű napok érleltek.
Ez megnyugtat,
legalább nem cáfolod
a bölcs igazát,
bár makacs maradtál,
neked ugyanaz a folyó kell.
Új tapasztalatokkal,
archivált álmokkal,
s mielőtt a tengerbe kerül,
könnyed vizével egyesüljön –
időtlenül.
Kép – Pinterest
2021. augusztus 30., hétfő
ébredés
hajnal nyújtózik
ölelkezés a nappal
csillagokig ér
*
bőkezű reggel
szellőposta levélben
virágillatok
*
rózsaszín álmok
kacér eget zengenek
táncol a remény
Kép – Pinterest
Kép – Pinterest
2021. március 15., hétfő
Szabadság, szerelem
Mért kérdezed, hogy mit tegyen,
aki későn jött közénk,
de sajnos már lélektelen?
Mért kérdezed, hogy merre jár,
aki elvakultan indult el,
s most új csodákra vár?
Mért kérdezed, mi vár még rád?
Tudod, hinni kell, hogy van remény,
bár nincsenek csodák.
Mért kérdezed, mi lesz a tét?
A költő így felelne rá,
ha köztünk élne még:
"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem."
Van-e más, amiben hiszel,
ha már nem maradt semmi sem?
"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem."
Visz az út valami felé,
ami nem volt még talán sosem.
Nincs új világ, a régi él tovább,
de hinni kell, hogy van remény,
bár nincsenek csodák.
(Bródy János dalszövege)
Kép - Web
aki későn jött közénk,
de sajnos már lélektelen?
Mért kérdezed, hogy merre jár,
aki elvakultan indult el,
s most új csodákra vár?
Mért kérdezed, mi vár még rád?
Tudod, hinni kell, hogy van remény,
bár nincsenek csodák.
Mért kérdezed, mi lesz a tét?
A költő így felelne rá,
ha köztünk élne még:
"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem."
Van-e más, amiben hiszel,
ha már nem maradt semmi sem?
"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem."
Visz az út valami felé,
ami nem volt még talán sosem.
Nincs új világ, a régi él tovább,
de hinni kell, hogy van remény,
bár nincsenek csodák.
(Bródy János dalszövege)
Kép - Web
2020. november 16., hétfő
Fekete
Vágyak
gurulnak szerteszéjjel,
gurulnak szerteszéjjel,
fekete gyöngysorról, kopott szemek –
nyögő hajnalon fekete álmok,
nyűgös nappalok, fekete árnyak,
zokogó fekete sírkereszt;
bánatkövektől fekete tegnap,
kristályhangokat temető holnap,
halott remények fekete völgyben,
alélt virág
az élet vizében
ontja a fekete szirmokat.
Fekete lélekből fekete kétség,
fekete valóság, éji sötétség,
fekete
gondok, fekete mámor,
gondok, fekete mámor,
fekete
ébredés fekete mából –
ébredés fekete mából –
fekete-fekete
reménység.
Kép – Web
2018. december 1., szombat
Gondolatba zárt világ 2.
Kedves Olvasó!
Ezt az összefoglalót és érzékenyítő ajánlást a Fullextra Irodalmi és Művészeti Portálon készítettem Lőrinczi L. Anna Autizmus dal című blogjához csatlakozva.
Örültem a bejegyzésének, mert egy egész társadalmat érintő témát vetett fel. Az Autizmus dal nagyon jól kifejezi, ami az autizmus lényege, csak néhány percet kellene szánni rá mindenkinek. Sokat javulna a helyzet.
Az autisták a legőszintébb, legszerethetőbb emberek, de mivel ezt embertársaik nem veszik észre, illetve nem hiszik el, ezért bezárkóznak, nem mutatják ki érzelmeiket, pedig hihetetlenül mélyen tudnak érezni.
Minden területen maximális teljesítményt nyújtanának, de ha csak egy kis hibát is észlelnek önmagukban, már megtorpannak, és azt mondják: "nem tudom".
Sok gátló tényező nehezíti az életüket. Nemcsak a külső környezetben, hanem az iskolában is. Sajnos a pedagógusok között is elég sok olyan van, aki nem tolerálja, hogy ezek a gyerekek (felnőttek) mások. Megkeserítik az életüket és azokét, akik kiállnak mellettük. Nagyon rossz tapasztalataim vannak ezen a téren.
Semmi másra nem kellene figyelmet fordítani, mint arra a három területre, ahol megmutatkozik az autizmus spektrum zavar: a kommunikáció, a szocializáció és a praktikus gondolkodás.
Egyszerű mondatokra van szükségük, segítségre a beilleszkedésben, aminek a kommunikáció az alapja. A feladatok elérési útját meg kell tanítani nekik, mert egyedül bonyolult módon jutnak el a megoldásokhoz, vagy sehogy, mert még előtte feladják és dührohamot kapnak. Itt nemcsak az iskolai feladatokra gondolok, hanem bármilyen problémára, ami az útjukba kerül.
Az autisták beillesztése közös cél, mert ők is egyenértékű tagjai a társadalomnak. Joguk van egy nyugodt, tartalmas élethez. Képességeik gyakran meghaladják az átlagos szintet, hihetetlen dolgokat tudnak, mindannyian tanulhatunk tőlük.
Ezeket nem ismerik fel saját maguk, hanem rá kell vezetni őket. Sok türelem, megértés szükséges hozzá és az, hogy "belelássunk a fejükbe". Ezt az egyik tanítványom fogalmazta meg így: "Nem hiszem el! Andi néni belelát a fejembe! De én is a magáéba!" :) - ez akkor hangzott el, amikor egy feladatra azt mondta, hogy "nem tudom", de én azt állítottam, hogy igen, és rávezettem, hogy nekem van igazam. Hatalmas harcot vívtam vele, de biztonságot adott neki, hogy sikerült a megoldás. A lényeg ebből a kölcsönös bizalom.
Megszámlálhatatlan történetem van, egyszer le kellene írnom ezeket, hátha jó lenne érzékenyítésnek.
A véleményemet már elmondtam máshol is: elsősorban a társadalom szorul rehabilitációra, nem az autisták.
Nagyon fontos, hogy aki foglalkozik egy gyermekkel, vonja be azokat is a terápiába, akik közvetlenül érintettek, azaz a szülőket, testvéreket, nagyszülőket. Csak együtt lehet hathatós eredményt elérni. A család meglátásai és tapasztalatai nagyon fontosak, mert az autisták minden rezdülését ismerni kell ahhoz, hogy fel lehessen oldani a bennük lévő gátakat. Állandóan előttük kell járni néhány lépéssel, ismerni kell őket ahhoz, hogy ki tudjuk számítani a lehetséges reakciókat.
Mellékelek itt egy olvasmányt, hátha valaki kedvet kap közelebbről is megismerni, hogy milyen életük van, meg azt is, hogy milyen lehetne. Nemcsak szakmai, hanem irodalmi szempontból is ajánlom:
Theo Peeters: Autizmus az elmélettől a gyakorlatig
Theo Peeters: Autizmus az elmélettől a gyakorlatig
Van még néhány ajánlatom, hogy a szemléletváltás, amit nagyon fontosnak tartok, mielőbb megtörténjen:
Azt gondolom, hogy a mellékelt anyagokat képtelenség könnyek nélkül olvasni. Én nem bírom ki egyszer sem, pedig már jól beleástam magam az autizmus spektrum zavar titkaiba. Örülnék, ha minél többen megismernék a gondolatba zárt világ rejtelmeit.
A kép Lisa Lambertus alkotása (forrás: Pinterest).
2018. október 1., hétfő
Nincs évszak, csak fétis...
(Egy év a Fétissel – Himfy-ciklus)
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a tavasz.
Novemberi eső
Egyre hull, s a lelkem mossa,
sós patakkal egyesül.
Ég haragja bennem sorsa,
vízzé váltja legbelül
időm ostorát és a kínt,
mi szép szavakkal öltve
vágyakból hamis csöndet int,
hát hagyom, hogy e csöndbe
úgy vegyüljön, mint mi örök,
hol hiába halnak körök,
értően látom sorát,
bár játszom az ostobát.
Őszi billog
Már megint az ősz kesereg,
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illat-avarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
TélcsengŐ
Versbe bújok, hogy ne fázzak,
ha jeges szél diderget,
és csak úgy oltsam a lázat,
hogy ontsam azt, mit kellett.
Szűk szavakba rejtem magam,
hát írok rendületlen,
már nem bánt a tél sem, ha van,
bár tavaszt se feledtem.
Csengő hangon szól e képzet,
fülembe sír, hát enyém lett.
Látom tiszta íriszét,
még a tél sem tépi szét.
Télige(n)
Szól a tél. Még esőt szitál
és ködöt hullat, ledér.
Csak ólálkodik, mert kivár
álmot, ritka percekért.
Jó volna így aludni el,
ölelni a Végtelent
és szeretni, hisz hinni kell;
a tél új tavaszt jelent,
e szép tavaszban létezel,
majd ősz a nyárra ráfelel;
mind érzik, amit én is,
hogy nincs évszak, csak fétis.
Tiéd a tél
Tiéd a tél, hordd magaddal,
fázz csak paplanod alatt,
fájjon, ha majd nem fakad dal,
és sírj, hogy az se maradt,
és érezd, amint reszketek,
mikor halott lesz minden,
ha nem várhatok két kezet,
ami eltöröl kínt benn,
mert itt fagyos a tél, szikár,
nyakamba liheg, jég szitál,
te tűnj el, ha menni kell,
de ne hagyj a semmivel.
TavaszlesŐ
Még él a tél, incselkedik.
Zord arcát úgy mutatja,
hogy mohósága csöndet int.
Hozzád bújnék, tavaszba,
hol virul az élet, Veled.
Nem számít semmi. Érted?
Érted élek, vagyok neked
s te vagy, hiába féled.
Vágyott tavaszod nálam él,
és bennem a tavaszmesén
olvadnak el jégcsapok.
Vacogva, nálad vagyok.
Bolond a tél
Bolond a tél. Tavaszt mutat,
de zord arcát is adja.
Azt nem értem, ha jól mulat,
miért hagy így magamra.
Én csak nézem a jégcsapok
olvadó neszét, hallom
a látványt, így bőven kapok
belőlük zenét s vallom,
belém zokog a várt tavasz;
és hiába halnak szavak,
Te mindig bennük leszel;
már Mindenben létezel.
TavaszkeresŐ
Kacsintott egyet s elhagyott,
fényét orcámra sírta.
Madárfütty zendült, de fagott
kavarta fel a líra
csendüléseit, hát letűnt.
Hiszem, felém jön megint,
mikor fülében ég kihűlt
dalom, s a télre legyint.
A kikelet mindig ilyen,
nem állítja meg semmi sem.
Nincs rá hatalom, s egyre
tavaszba szédülsz benne.
Tavaszcsaló
Kertemben tavasz csivitel,
madarak zengik létét.
Halottas homály viszi el
az érkezést, hisz kér még
napsütést, tőled áradót,
s ha sziporka is, éltet,
hát ne légy fukar, átkarolt
szelíd szavad, mi képlet.
Hol bújsz? Nélküled nincs tavasz.
Már látom, Te magad vagy az.
Picinyke fényt küldj nekem,
érezzem, hogy létezem.
Nyárfosztott
Valahol elveszett a Nyár,
s tűnni kész a rejtelem.
Álmaimban még visszajár,
hát rémülten keresem.
Talán belém halt egy reggel,
mert nem találta magát,
vagy nem érzett a beteggel
sok álmatlan éjszakát.
Ma rádöbbentem, valahol
gyönge szívemben zakatol.
Sorolhatnak évszakok,
Nyár nélkül halott vagyok.
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a Tavasz.
2017. szeptember 15. - 2018. szeptember 27.
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a tavasz.
Novemberi eső
Egyre hull, s a lelkem mossa,
sós patakkal egyesül.
Ég haragja bennem sorsa,
vízzé váltja legbelül
időm ostorát és a kínt,
mi szép szavakkal öltve
vágyakból hamis csöndet int,
hát hagyom, hogy e csöndbe
úgy vegyüljön, mint mi örök,
hol hiába halnak körök,
értően látom sorát,
bár játszom az ostobát.
Őszi billog
Már megint az ősz kesereg,
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illat-avarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
TélcsengŐ
Versbe bújok, hogy ne fázzak,
ha jeges szél diderget,
és csak úgy oltsam a lázat,
hogy ontsam azt, mit kellett.
Szűk szavakba rejtem magam,
hát írok rendületlen,
már nem bánt a tél sem, ha van,
bár tavaszt se feledtem.
Csengő hangon szól e képzet,
fülembe sír, hát enyém lett.
Látom tiszta íriszét,
még a tél sem tépi szét.
Télige(n)
Szól a tél. Még esőt szitál
és ködöt hullat, ledér.
Csak ólálkodik, mert kivár
álmot, ritka percekért.
Jó volna így aludni el,
ölelni a Végtelent
és szeretni, hisz hinni kell;
a tél új tavaszt jelent,
e szép tavaszban létezel,
majd ősz a nyárra ráfelel;
mind érzik, amit én is,
hogy nincs évszak, csak fétis.
Tiéd a tél
Tiéd a tél, hordd magaddal,
fázz csak paplanod alatt,
fájjon, ha majd nem fakad dal,
és sírj, hogy az se maradt,
és érezd, amint reszketek,
mikor halott lesz minden,
ha nem várhatok két kezet,
ami eltöröl kínt benn,
mert itt fagyos a tél, szikár,
nyakamba liheg, jég szitál,
te tűnj el, ha menni kell,
de ne hagyj a semmivel.
TavaszlesŐ
Még él a tél, incselkedik.
Zord arcát úgy mutatja,
hogy mohósága csöndet int.
Hozzád bújnék, tavaszba,
hol virul az élet, Veled.
Nem számít semmi. Érted?
Érted élek, vagyok neked
s te vagy, hiába féled.
Vágyott tavaszod nálam él,
és bennem a tavaszmesén
olvadnak el jégcsapok.
Vacogva, nálad vagyok.
Bolond a tél
Bolond a tél. Tavaszt mutat,
de zord arcát is adja.
Azt nem értem, ha jól mulat,
miért hagy így magamra.
Én csak nézem a jégcsapok
olvadó neszét, hallom
a látványt, így bőven kapok
belőlük zenét s vallom,
belém zokog a várt tavasz;
és hiába halnak szavak,
Te mindig bennük leszel;
már Mindenben létezel.
TavaszkeresŐ
Kacsintott egyet s elhagyott,
fényét orcámra sírta.
Madárfütty zendült, de fagott
kavarta fel a líra
csendüléseit, hát letűnt.
Hiszem, felém jön megint,
mikor fülében ég kihűlt
dalom, s a télre legyint.
A kikelet mindig ilyen,
nem állítja meg semmi sem.
Nincs rá hatalom, s egyre
tavaszba szédülsz benne.
Tavaszcsaló
Kertemben tavasz csivitel,
madarak zengik létét.
Halottas homály viszi el
az érkezést, hisz kér még
napsütést, tőled áradót,
s ha sziporka is, éltet,
hát ne légy fukar, átkarolt
szelíd szavad, mi képlet.
Hol bújsz? Nélküled nincs tavasz.
Már látom, Te magad vagy az.
Picinyke fényt küldj nekem,
érezzem, hogy létezem.
Nyárfosztott
Valahol elveszett a Nyár,
s tűnni kész a rejtelem.
Álmaimban még visszajár,
hát rémülten keresem.
Talán belém halt egy reggel,
mert nem találta magát,
vagy nem érzett a beteggel
sok álmatlan éjszakát.
Ma rádöbbentem, valahol
gyönge szívemben zakatol.
Sorolhatnak évszakok,
Nyár nélkül halott vagyok.
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a Tavasz.
2017. szeptember 15. - 2018. szeptember 27.
2016. május 17., kedd
Érverés
Már virágot ölt a som, vadalma szólt,
hogy kökény előttük illatolt felém,
halni tűnt viráguk éhe szép mesén
majd kihajt, s az érverés tavaszra folt.
Ébredést sugall felém a tiszta szó,
szirmokat terít elém e lenge kép,
s bodza bontja mámorát, pedig te épp
meg sem érted azt, mi titkon átható.
Még virágba bújhat arcod, így enyém
mind, mi volt az élted és amerre tart,
mert enyém a lelked is, mikor zenén
andalodva majd szelíd ölembe hajt,
és vigyázom úgy, magamba rejtem én,
mint beérkező hajót a büszke part.
hogy kökény előttük illatolt felém,
halni tűnt viráguk éhe szép mesén
majd kihajt, s az érverés tavaszra folt.
Ébredést sugall felém a tiszta szó,
szirmokat terít elém e lenge kép,
s bodza bontja mámorát, pedig te épp
meg sem érted azt, mi titkon átható.
Még virágba bújhat arcod, így enyém
mind, mi volt az élted és amerre tart,
mert enyém a lelked is, mikor zenén
andalodva majd szelíd ölembe hajt,
és vigyázom úgy, magamba rejtem én,
mint beérkező hajót a büszke part.
Kép - Web
Anne Murray - You Needed Me
2015. április 21., kedd
Mesélj nekem
Ma vág a szél, s ha támad, én bebújok...
ne félj, csak ért öledbe fészkelődöm.
Veled halok, mitől talán e súlyok
erőtlenek. Becézz, te röpke őröm.
Meséld el azt, miként fakadsz mosolyra,
ha szűk szavunk a percbe új reményt csal,
kimért időnk keserv felé sodorna,
de most mesélj nekem, s talán belénk hal.
Tudom, te is zuhansz a gondod űzve,
a szél kikezd, de úgyse bánt, vigyázlak.
A napra nap jön, éveket betűzne,
az élet így adott, de még kivárhat.
A gondolat komoly, s kivált eretnek.
Csak azt tudom ma már, miért szeretlek.
ne félj, csak ért öledbe fészkelődöm.
Veled halok, mitől talán e súlyok
erőtlenek. Becézz, te röpke őröm.
Meséld el azt, miként fakadsz mosolyra,
ha szűk szavunk a percbe új reményt csal,
kimért időnk keserv felé sodorna,
de most mesélj nekem, s talán belénk hal.
Tudom, te is zuhansz a gondod űzve,
a szél kikezd, de úgyse bánt, vigyázlak.
A napra nap jön, éveket betűzne,
az élet így adott, de még kivárhat.
A gondolat komoly, s kivált eretnek.
Csak azt tudom ma már, miért szeretlek.
2015. február 20., péntek
Talán ma
Talán ma más leszek, ki végre
Mákvirág (Kovács (Blade) Attila):
Kankalinnal többször vers-párbajoztunk már. Ezek többnyire kötött strófákra felhúzott igen élvezetes és komoly játékok voltak. Az egyiket már olvashattátok Kesztyűnk címmel. Örömmel vetettük bele magunkat újra a verstan és a líra világába.
A vers alapját képező ritmushalmaz:
X 9 U – U – U – U – U
pontosan megérti tűzvirága m'ért lakatlan.
Kiélt arámat eltagadtam,
mert kérte bár a bő jövőt, de mást remélt,
s mert félte már szavam szerelmemért.
Kiélt arámat eltagadtam,
mert kérte bár a bő jövőt, de mást remélt,
s mert félte már szavam szerelmemért.
Talán ma más leszek, ki végre
önmagamra mordulok s ha térdre küld a bánat,
miért ne nyújtanám a számat?
Télben kicsorduló tavaszt hevít a méz,
míg ajkadon talál a józan ész.
Télben kicsorduló tavaszt hevít a méz,
míg ajkadon talál a józan ész.
Talán ma más leszek, ki végre
még ha kívül épp a gaz benőtt is, izzik, árad.
Szakadva porlik éh, a bánat,
míg vágy-dalolva, átkarolva újra lát,
s párnám beszívva őrzi illatát.
még ha kívül épp a gaz benőtt is, izzik, árad.
Szakadva porlik éh, a bánat,
míg vágy-dalolva, átkarolva újra lát,
s párnám beszívva őrzi illatát.
Talán ma más leszek, ki végre
múlt-magányon ért panaszt felejt a Pirkadatra.
Jövő vizét e szomj fakasztja,
fényorgonával írt, viharba szórt remény,
árnyék-sötétem így derül szemén.
fényorgonával írt, viharba szórt remény,
árnyék-sötétem így derül szemén.
Talán ma más leszek, ki végre
józanul dalolva szárnyaik közé kiálthat.
A béke jő, lovam ha vágtat
hófödte réteken - szilaj, parittya mén.
Lelkéhez árvaként szaladtam én.
józanul dalolva szárnyaik közé kiálthat.
A béke jő, lovam ha vágtat
hófödte réteken - szilaj, parittya mén.
Lelkéhez árvaként szaladtam én.
Talán ma más leszek, ki végre
bűvös ír idilli énekén előre nézhet.
A vér kering, hisz újra éltet,
majd mindhalálig átölel, s halál után
harmóniánkba rejt a ritmusán.
bűvös ír idilli énekén előre nézhet.
A vér kering, hisz újra éltet,
majd mindhalálig átölel, s halál után
harmóniánkba rejt a ritmusán.
Vers-párbaj Mákvirággal:
normál betűk – Mákvirág, dőlt betűk – Kankalin
Mákvirág (Kovács (Blade) Attila):
Kankalinnal többször vers-párbajoztunk már. Ezek többnyire kötött strófákra felhúzott igen élvezetes és komoly játékok voltak. Az egyiket már olvashattátok Kesztyűnk címmel. Örömmel vetettük bele magunkat újra a verstan és a líra világába.
A vers alapját képező ritmushalmaz:
X 9 U – U – U – U – U
A 14 – U – U – U – U – U – U – U
A 9 U – U – U – U – U
B 12 – – U – U – U – U – U –
B 10 – – U – U – U – U –
2014. szeptember 3., szerda
Nyugtató...
...mert szédülök, szavad betölt egészen,
és kapkodok az őszi ég alatt,
időt nem ismerek, hát nagy merészen
az értelem kitör, de szívem is szakad,
hogy fájdalom minek, ha hív az Élet,
éji páraként teríti fátylát,
a színek összeérnek, és ha félek,
én a zöld mezőt tudom, s ha ködre vált át,
a csöndje úgy igéz, hogy értve súgom,
a lelked így zuhant belém vakon,
s nem adhatom hitem, ha bármi súly nyom,
és boldogabb lesz Tőled minden új napom,
de gyógyuljon az, ki végleg rászorul,
legyen derűje tiszta napra nap,
mert erre szültek, és így is alkonyul,
hát enyém az éj, és enyém a pirkadat...
csak sápadok, miként a nyár is sápad,
ha illatok suhannak és egek,
hiába ködgomoly, magamban látlak –
csillagba (s)írj reményt, de én is ott legyek.
és kapkodok az őszi ég alatt,
időt nem ismerek, hát nagy merészen
az értelem kitör, de szívem is szakad,
hogy fájdalom minek, ha hív az Élet,
éji páraként teríti fátylát,
a színek összeérnek, és ha félek,
én a zöld mezőt tudom, s ha ködre vált át,
a csöndje úgy igéz, hogy értve súgom,
a lelked így zuhant belém vakon,
s nem adhatom hitem, ha bármi súly nyom,
és boldogabb lesz Tőled minden új napom,
de gyógyuljon az, ki végleg rászorul,
legyen derűje tiszta napra nap,
mert erre szültek, és így is alkonyul,
hát enyém az éj, és enyém a pirkadat...
csak sápadok, miként a nyár is sápad,
ha illatok suhannak és egek,
hiába ködgomoly, magamban látlak –
csillagba (s)írj reményt, de én is ott legyek.
2013. január 11., péntek
Dimenziók
Sziporkázva szít, szikraszirtjein száll felém, alattomos alázattal félelmekbe fojt jajongó, jótékony játékain. Jéghideg. Koldus kézzel kárál keserves kínjain, kíméletlen-kegyetlen kivár, kioszt, kifoszt. Gyermeteg, gyáva gyalázattal gyötör, gyilkol, gyámoltalan-gyámolító minden merengő mozdulata.
Nem vagyok erős. Kitől és mitől lennék?
Csak csonka, csacska csöndben csellengek a már mámorosan megélt merengő múlttal, áhítva ábrándozok egy ártalmasan átkos jelenben, rémült-révetegen röpködök a jóleső, jótevő jövővel.
Akkor most hányszorosan halok?
Amit az imént temetett három halott egy borzongató bársonytőrrel bőrömre rajzolgatott, csak úgy kivont, kósza kardélre hányva kivédem.
Irány a negyedik dimenzió!
Mi is az? Múlt, jelen, jövő, meg valami vágyott negyedik, ami nincs. Még. Valamiféle vérpezsdítő, örömteli, öncélú ötvözetecske, ahonnan talán talmi olajággal ocsúdhatok, és nem a némi álolajág fontos, sokkal inkább az, hogy egyszerre tűnhet el minden másodlagos, harmadlagos, dacból dédelgetett dimenzió.
kerge csillagok
az éj sötét palástján
minden megy tovább
2012. november 20., kedd
Riadva
Riadva, magamba merülten járok,
talpam a talajra lebegve ér,
csöndeket kioltó életszilánkok
ködös füstillatát hordja a szél.
Hajamba borzol, egy sóhaja fésül
neszeket, árnyékot törölve, bár
félelem borzongat, ernyedek végül,
mert bölcs nyugalommal sodor az ár.
Éveket, árnyakat feledtet bennem,
rengetőn részegít józan dala,
csillagok csalnak és röptetik kedvem,
vakítja vulkán s a lélekcsata.
Éjjelek melegén fájdalmak tűnnek,
reménnyel ébredve magány szalad,
hold fénye csókol az arcomra könnyet,
már nem fáj a múlt, s a lélek szabad.
talpam a talajra lebegve ér,
csöndeket kioltó életszilánkok
ködös füstillatát hordja a szél.
Hajamba borzol, egy sóhaja fésül
neszeket, árnyékot törölve, bár
félelem borzongat, ernyedek végül,
mert bölcs nyugalommal sodor az ár.
Éveket, árnyakat feledtet bennem,
rengetőn részegít józan dala,
csillagok csalnak és röptetik kedvem,
vakítja vulkán s a lélekcsata.
Éjjelek melegén fájdalmak tűnnek,
reménnyel ébredve magány szalad,
hold fénye csókol az arcomra könnyet,
már nem fáj a múlt, s a lélek szabad.
2011. június 5., vasárnap
Újra...
Újra megszületni minden hajnalon,
ha bús derűvel ébredek dalára;
dacos diákhadam mosolyra vár ma,
mert az iskolám is édes otthonom.
Számos éve hív a csengető, talán
a leghívebb dalcsokor, mit hallhatok,
s ha nem zúgna értem átkozott konok
vérvonal, tán sosem szólanék szaván.
Krétapor gyötör, de hű a gondolat,
mi őseim nyomán szabad szárnyon él,
s fáradó világra kétely nem marad,
minden perce tartogathat új esélyt;
amíg élhetek, még hallatom szavam.
Tanítanék mosolyt, álmokat, reményt.
Kedves diákjaimnak hivatásom ünnepén, éltető szeretetükért.
Köszönöm!
ha bús derűvel ébredek dalára;
dacos diákhadam mosolyra vár ma,
mert az iskolám is édes otthonom.
Számos éve hív a csengető, talán
a leghívebb dalcsokor, mit hallhatok,
s ha nem zúgna értem átkozott konok
vérvonal, tán sosem szólanék szaván.
Krétapor gyötör, de hű a gondolat,
mi őseim nyomán szabad szárnyon él,
s fáradó világra kétely nem marad,
minden perce tartogathat új esélyt;
amíg élhetek, még hallatom szavam.
Tanítanék mosolyt, álmokat, reményt.
Kedves diákjaimnak hivatásom ünnepén, éltető szeretetükért.
Köszönöm!
2011. március 11., péntek
szinesztézia
szürke árnyakon
alkonyat remegése
betakar a hold
*
fekete lepel
éjem szavával ébreszt
magamba bújok
*
színtelen idő
csorduló fényeivel
el sosem enged
*
zöldülő határ
a szemekben tükörként
életet érlel
*
derűs kékeken
ragyogó nappal árad
bűnös szólamom
*
arany levelek
ezüst húrok hangjain
magányt dalolnak
*
lila levegő
szivárványban füröszti
édes kardalom
*
rózsaszín álmok
kacér eget zengenek
táncol a remény
A kép forrása: Pinterest.
2010. november 16., kedd
Csillagokba írva
Megigéz az este csillagmosolyokkal,
zárt szemmel kutatom, melyik a mienk.
Lecsorog a fényük, s míg simogatnak,
bőrömre borzolnak bársony színeket.
Odafenn az égbolt arany merülésben
elfúj egy suhanó fuvolareményt,
futama az élet, hol mese ébred,
Esthajnal-bűvölte bűbájos regény.
Babonáz a béke sarló közelében,
kék álmom tereli, ragyog a Tejút.
Hunyorog az éjben száz kicsi éke,
lelkembe lopják az ábrándos fiút.
Gyönyörű az éjfél, még messze a hajnal;
fátyolba merülő, szemérmes a hold,
csuda lila fényben, hercegi csókkal
ébredezik vágyam, mint pajkos kobold...
...tünemény a reggelem csend-csacsogása,
bágyadtan kutatom a lágy ölelést,
s ragyogó kedvem a csillag-varázsra
Sorskönyvbe menekül bőröd melegén.
zárt szemmel kutatom, melyik a mienk.
Lecsorog a fényük, s míg simogatnak,
bőrömre borzolnak bársony színeket.
Odafenn az égbolt arany merülésben
elfúj egy suhanó fuvolareményt,
futama az élet, hol mese ébred,
Esthajnal-bűvölte bűbájos regény.
Babonáz a béke sarló közelében,
kék álmom tereli, ragyog a Tejút.
Hunyorog az éjben száz kicsi éke,
lelkembe lopják az ábrándos fiút.
Gyönyörű az éjfél, még messze a hajnal;
fátyolba merülő, szemérmes a hold,
csuda lila fényben, hercegi csókkal
ébredezik vágyam, mint pajkos kobold...
...tünemény a reggelem csend-csacsogása,
bágyadtan kutatom a lágy ölelést,
s ragyogó kedvem a csillag-varázsra
Sorskönyvbe menekül bőröd melegén.
Kép - Final Fantasy
Ezt a versemet egy verspárbaj ihlette (Ottakával),
és a Final Fantasy mese - zene.
2010. október 22., péntek
Az Ébredő Reményhez...
Hangjegyet repítve törne rám a fény,
hallgatása tiszta, könnye áradat.
Vágyakozva hinti, hívja álmomat,
Elsodorna mába, zengené nevem,
gondolatba rejti, élve kínosan.
Kódba vési híven eltűnt hangomat,
évezredbe zárva lénye végtelen.
Fáj-tenor sikoltva súgja, égbe vár,
csend-titokra hullva nesztelen üzen:
dallamokba bújva égni, vágyba zárt,
világ zaját ejtő ritka éneken,
szirom-harang zenék íze bársonyán,
ringatózva úszni játszi csendeken.
The Sound Of Silence - Stephanie Jones
Láncvers-fertőzés! Ez már gyógyíthatatlan: magával rántott, magába zárt.
A szonett szerelmese lettem.
hallgatása tiszta, könnye áradat.
Vágyakozva hinti, hívja álmomat,
árva-ámulása ébredő remény.
Elsodorna mába, zengené nevem,
gondolatba rejti, élve kínosan.
Kódba vési híven eltűnt hangomat,
évezredbe zárva lénye végtelen.
Fáj-tenor sikoltva súgja, égbe vár,
csend-titokra hullva nesztelen üzen:
dallamokba bújva égni, vágyba zárt,
világ zaját ejtő ritka éneken,
szirom-harang zenék íze bársonyán,
ringatózva úszni játszi csendeken.
The Sound Of Silence - Stephanie Jones
Láncvers-fertőzés! Ez már gyógyíthatatlan: magával rántott, magába zárt.
A szonett szerelmese lettem.
2010. január 23., szombat
Téli varázslat
Ma lopva elillan a téli világ,
menekül a hóval kertek alatt,
a tünde fénnyel játszik a béke,
egy szellőlány dala hívogat,
és kéjesen hunyorog a napkirály,
a kacér mosolyözön elkábít,
percről percre, ha kél a remény is,
kikelet a télben elcsábít.
Az életem ébred, szárnyal a lélek,
zakatol a szív, szava érted szól,
sóhajom röppen tollpihe-tánccal,
bizsereg a bőröm vágyaktól.
Éjszaka vándora harcodat vívod
misztikus utaidon álmatlan,
nincs pihenésed, nincs menedéked,
nincs, aki enyhítse fájdalmad,
de zengő zongora zúdul a csendre
és máris múlik tőle bármi fáj,
közben a pusztán végtelen messze
sírva panaszol egy bús gitár.
Kikeleti tündér, téli varázslat
röpteti bájjal a fellegeket,
titkos völgyben, a hegyi pataknál
olvasztja eggyé a hangszereket.
Éjszaka Vándorának
Vivaldi: Négy évszak - Tél (Cakó Ferenc)
menekül a hóval kertek alatt,
a tünde fénnyel játszik a béke,
egy szellőlány dala hívogat,
és kéjesen hunyorog a napkirály,
a kacér mosolyözön elkábít,
percről percre, ha kél a remény is,
kikelet a télben elcsábít.
Az életem ébred, szárnyal a lélek,
zakatol a szív, szava érted szól,
sóhajom röppen tollpihe-tánccal,
bizsereg a bőröm vágyaktól.
Éjszaka vándora harcodat vívod
misztikus utaidon álmatlan,
nincs pihenésed, nincs menedéked,
nincs, aki enyhítse fájdalmad,
de zengő zongora zúdul a csendre
és máris múlik tőle bármi fáj,
közben a pusztán végtelen messze
sírva panaszol egy bús gitár.
Kikeleti tündér, téli varázslat
röpteti bájjal a fellegeket,
titkos völgyben, a hegyi pataknál
olvasztja eggyé a hangszereket.
Éjszaka Vándorának
Vivaldi: Négy évszak - Tél (Cakó Ferenc)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)