Percvers

Csendes a ház,

egyedül vagyok.

Vártam ezt a pillanatot,

hogy minden gyötrő gondolatom

sorokba rendeződjön,

s ne dőljön belőlem más,

csak könnyed nevetés, 

nem könnyek, nem sírás.

Mély levegőt veszek,
aztán kifújom,

sóhajom utat talál,
fürge ujjaim máris
kopognak a laptopon;

a zene ideális,
lírai futamokban hallgatom,

hogy közelembe férkőzik, 

s megérint 

az élet,

a hangjegyek
lelkemig érnek.

Percvers születik, 
csak tízpercnyi merülés
önmagamba,
s amiről írok,
nemrég kevés-
nek hittem,
mégis, nekem a 

MINDEN.

Titokban ki(s)írom,
ami talán nem is volt igaz,
és magamba sírom
(vissza),
amit úgy dobtam félre,

mintha nem lett volna fontos,
pedig pont most
hasít belém a tudat,
hogy már nem akartam
más utat,
csak ezt az egyet,
az Egyetlent,
hogy vele nevessek 

még harminc évig.

Ez a csodálatos zene csalta elő belőlem a fenti gondolatokat. 

Bekúszott a háttérből, és felszínre hozta a bennem rejlő érzéseket.

Kulcstalan

Csapdába csalt a líra gyilkosa.

Szeme kidülled,

tőrét élezi.

Jeges tenyerét számra tapasztja,

nem sikoltok,

belém fagyott a szó.

Tömlöcébe vonszol.

Fekete posztó az ablakon –

vaksötét száműzi a fényt.

Az ajtó rácsán rozsdás lakat,

kulcstalan remény.

Bezárva

megközelíthetetlen vagyok.

Fogy a levegőm.

Fuldoklom,

és nem talál rám

a Múzsa.

Kétségbeesve keresem

lelkem mélyén

azt a bűvös mosolyt,

mely nemrég

ott ült ajkam szegletén,

hogy varázslatával

kiszabadítsam magam.

Kép – Pinterest

Liquid Cinema – Heart of  Light
(Epic Dramatic Emotional Trailer)

Napvilág Íróklub  >>> itt