1 Dalt hozok

Az ösvény még a régi, mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen emberalkotta. A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.

Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, ám nem lelik meg többé magukban, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik. Ilyen a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják, s ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát lelkében, valahol.

Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, mely szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s abban ott a hangja annak is, aki büntetlenül tékozol.

Egy dalt sugall a táj, éppen azt a dalt, melyet már rég megkomponált az élet.

Szólni kellene a fáknak, szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, helyettük más énekel.

A dalt csakis te hallhatod úgy, ahogy eldúdolják büszke fák, hegyormok, éltető, illatos avar, hűs, sebes patak, karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, s még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal a fű simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.

Az élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.

Egy dal, a hangomon. A DAL.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

 Epélny - Síaréna - Holle Anyó Panziója

(saját albumból)

Epélny - Síaréna - Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Michel Pépé - Retrouvailles - Elixir d' Amour

Napvilág Íróklub  >>> itt

Életre fűszerezlek

Azt kéred, meséljem, milyen volt az ébredésem, de miként lehet egyszerű szavakat formálni arról, hogy álmomban is ébren vagyok? 
Keveset aludtam. Az éjszaka legnagyobb részében téged figyeltelek, az járt a fejemben, hogyan tudnálak boszorkányságos mivoltommal egészségesre varázsolni; bőrömön éreztem pulzusod eszeveszett ütemét, hiába aludtál mélyen, nem csillapodott, alig hagyott alább szíved zakatolása. Vágyat éreztem, hogy puha ujjaimmal megérintselek, gyengéden nyugtassalak, nem a testiség vezérelt, annál jóval magasabb szintre jutottam. Nyilván az élet gyönyörűségéhez nagyon is hozzátartozik, legszebb, legízesebb fűszere, ez nem kérdés, de ahhoz elsősorban lenni kell, létezni, életben maradni. A többi megy, mint a karikacsapás. 
Komoly elhatározásra jutottam, életre fűszerezlek, mint ahogy te is életre fűszereztél engem.
Elszánt vagyok, erős akarattal, rád figyeléssel, teljes odaadással, határozottsággal. Olyan különleges, amit megélünk, hogy ki kell teljesíteni minden pillanatát. Persze egyfolytában bizsereg bennem a vágy, hogy hozzám érj, hogy hozzád érjek, hogy véget nem érő összefonódásban újra és újra felfedezzük egymás legrejtettebb zugait, ezt nem vagyok képes egy percig sem elfojtani, de nem is kell, csak úszni és elmerülni a boldogságban. Hú, de szirupos gondolatok ezek! Mézes-mázos szavakból szőtt csupa ölelés, csupa féltő, gyöngéd simogatás.
Bizsergető volt nézni, ahogy aludtál, én áhítattal virrasztottam melletted, képtelen voltam máshol lenni, ez természetes velejárója már napjaimnak. Bármihez fogok, valami jótékony erő hatására kilométerekkel távolodom oda, ahol éppen vagy, és ez már egy végtelenbe tartó folyamat, a legmagasabb szint határain túli beteljesülés.

Eddig jutottam ébredésedig, első szemnyitogatásoddal kizökkentettél gondolatáramlatomból. 

Hova is? Mély-komolyból pajzán-mélyre. 

Csitris izgalomba terelsz, nem számít, hogy százhúszas sebességgel szalad ereidben a vér, te ebben a helyzetben is figyelmes vagy, adakozó, és én teljes bizonyossággal veszem tudomásul, nagyon is életrevaló nő lakozik bennem. 

Ez vagy te. Egyetlen szavadtól, nevetésedtől, érintésedtől színessé válik a szürke kint, bent, tótágast áll a szivárványban fürdő világ, varázslatos fényjelek pásztázzák hívogatóan a hozzád vezető utat, lenge szellőmosoly hessegeti el a csupa rózsaszín ködbe tolakodó alattomos felhőket, szabadon szárnyaló testem-lelkem még jobban kitárom neked, szépre szomjazom, életre éhezem, éhségérzetem csillapíthatatlan. 

Ilyen a varázserőd, hercegem. Ilyenné írsz, ilyenné teszel. Szentimentális, pimasz, pajzán boszorkánnyá.

Köszönöm neked a különleges ébredéseket. Mámoros lesz most együtt ringani a Pink Floyd csodálatosan érzéki, gyógyító fűszerekkel átitatott zenéjére.

Kép - Web

Pink Floyd - Coming Back to Life
London (1994) legendado

Napvilág Íróklub  >>> itt

Íriszedben

A kerti bútoron csalóka fények,
fejed fölött aranyba ring a messze,
egy új tavaszba hív pacsirtaének,
s a nap simítja színeit kezedre;

felém hajolsz, az életet meséled,
velem kacagsz, vidít pimaszkodásom,
s a sorsom útja íriszedbe téved,
puhán magába rejt a drága bársony;

csacsogni volna jó, örömre járva,
ölelni kell, ha szívbajunkra balzsam,
de csókpecséted ajkaim lezárja,
erembe reszket élet írta dalban;

tekinteted nyilával eltalál,
szemed tüzén elégni szép halál. 

Gerendás Paula - Tavaszi szerelem (olajfestmény)

David Gilmour - And Then

Napvilág Íróklub  >>> itt