a tél.
Hol rejti kincseit?
Sehol egy hópihe,
nem nyílik jégvirág,
csak eső hull a semmire,
csorog a víz mindenütt –
könnyező fák,
ázott utak.
Bennem kutat,
és tócsatükröt tart elém
a tél,
hogy lássam magam,
aki nem vagyok,
nem én –
ez nem az egész,
csak fél.
Tán
arcpirosító kéne,
ha nem csipked a fagy.
Tegnap
tavasz hazudott,
ma ködösít az ősz.
Kinek játszik
álruhában
a tél?
Jelmez mögött
halotti csend.
Csak néhány eltévedt falevél
kereng,
s keresem önmagam,
de nem találom,
már
nem olyan szép
a világom,
ahogy nemrég hittem.
Kép – Pinterest
Szia Kanaklin! Érzékletes melankóliával írtad le ezt a csúf telet, persze a benső világodat is kivetítve rá, ha jól értem.
VálaszTörlésJaj, elnézést kérek, ne haragudj, elgépeltem a neved. 😳 Kankalin
TörlésSzia Ginko! :)
TörlésSok minden van ebben a versben. A kiszámíthatatlan időjárás és a minket körülvevő világ hatása a lélekre. Amikor elkezdtem írni, még nem voltam annyira borongós hangulatban, mint amikor befejeztem. Ahogy haladtam a sorokkal, egyre mélyebbre kerültem, belegondoltam, és nem láttam annyi szépet, mint általában szoktam.
Kiírtam magamból, ez mindig jó hatással van rám, de nemcsak a saját problémámat vetítettem ezzel a verssel, hanem sokunkét.
Nagyon örülök, hogy benéztél hozzám. Köszönöm szépen! :)
Szeretettel: Kankalin