álnok az Éjszaka magamra hagy.
Tépdesi szirmom, de oldja a kínt,
virágot bontok, hát földre taszít.
Porból fölemel, sárba tipor,
parazsat oltana, tüzet csihol.
Világot kínál, de visszaveszi,
életem vigyázza, ezért teszi.
Széltől is óvna, s orkánt kever,
vágyakat ébresztve mégsem ölel.
Arcokat szárít, de könnyre fakaszt,
száműzetésben is néma vigasz.
Szirmot simogat, virágot öl,
ingatag jelleme apróra tör.
Felleget kerget, de vihart kavar,
hasztalan harcol az álmaival.
Contradictions
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése