Még soha nem neveztem így, pedig ezen a néven jegyzik barátai és a művészvilág is.
Történetünk több mint hat éve kezdődött, egészen pontosan 2014. december 8-án, 13 óra 1 perckor, amikor az első hozzászólást kaptam tőle a Pieris/AMF irodalmi portálon. Akkor már mindketten évek óta jelen voltunk a jól ismert, népszerű közösségben, ám utunk nem kereszteződött, a véletlenek folytán elkerültük egymást. Aztán előjött a semmiből, megjelent az egyik művem alatt.
Csak írt néhány sort a Kolduskarácsony című versemhez, tetszetősnek találta, kitűnő a formaválasztás, jegyezte meg, és hozzá egy kis építő kritikát is hagyott, melynek mintha éle lett volna. Akkor nem néztem utána, ki ez a figura, aki Funakoshi san néven aposztrofálta nekem szóló véleményét és annyira ért a kötött verseléshez, hogy bele merészelt szólni az én dédelgetett Anyegin-strófámba. Aztán folytatódott a vers alatt a diskurzus, nagyon belemerültünk az elemzésbe, próbált meggyőzni, én pedig igyekeztem védőbeszéddel hárítani. Ekkor már meglehetősen furdalta oldalam a kíváncsiság, vajon milyen verseket írhat, aki ennyire miszlikbe szedi jambusaimat.
Előttem van a teljes gyűjtemény, mosolyogva olvasom. Bemásolhatnám az egészet, de nem teszem, csak kiemelek belőle két gondolatot.
Az első idézet tőlem származik, melyben próbáltam magyarázni a bizonyítványom:
„Nem mindenkinek jön be a kötött forma, de hidd el, nagyon el lehet mélyedni bennük. 😊 Szerencse, hogy nem egyformán vagyunk összerakva. Unalmas lenne az élet. 😊”
Nem hagyta szó nélkül:
„Ha ismernél „annyira”, akkor tudnád, hogy az egyik legkötöttebb forma (nem… nem a karácsonyi pulóver) szerelmese vagyok.”.
Egy életem, egy halálom, rákattintottam gyűjteményére, hogy meglessem, ugyan, ki ez a határozott egyéniség, aki bladeattila néven szórja nekem okosságait.
Hatalmas meglepetés ért, kellőképpen el is szégyelltem magam – szerencsére nem látta, hogy fülig pirulok –, amikor közelebb kerültem írásaihoz. Meglepődve szembesültem szonettekkel, kötött versekkel, mondhatom, kivételes élmény volt megismerni műveit, lélegzetvisszafojtva olvastam mindegyiket és nem tudtam, hogy vegyem a bátorságot véleménynyilvánításhoz. Kerülgettem, de aztán merészen nyomot hagytam néhány szonettje alatt.
Innentől felgyorsultak az események, a véleménycseréből pár nap múlva közös verselés lett. Csak spontán kezdődött, hiszen az első „véletlenül” született, amikor folytattam egy verses játékot, melyet bedobott a közösbe, hogy fellendítse az irodalmi életet. Először csak ólálkodtam, ám egyre jobban piszkált, hogy senki nem tud érdemlegesen a ritmushoz és a témához kapcsolódni. Nekem volt ötletem, az első perctől kezdve gondolatok cikáztak a fejemben, és erős késztetést éreztem, hogy kiegészítsem a szakaszokat. Nem sokáig várakoztam, képtelenség volt ellenállni a hívogató ritmusnak, megírtam mindhárom strófájához sajátjaimat. Nem beszéltük meg, csak élvezetből bővítgettük, amíg meg nem született az első közös versünk, mely Kesztyűnk címmel olvasható is.
Nagyon élveztem, hogy teljesen rá tudok hangolódni. Érezhető volt, hogy biztosan mozog a ritmusok és rímek között, ösztönösen jönnek, és tudása is van. Magával vitt, én vele tartottam; tizenkét szakasznyi szárnyalás, lebegés következett, és a költészet egy csapásra új megvilágításba került, valami izgalmas metamorfózis zajlott bennem, ahogy egyre mélyebben belemerültünk a felelgető „játékba”.
Az izgalmas kezdet után a folytatás sem maradt el, folyamatos véleménycserével építettük egymást. Nem mulasztott el egyetlen versemet sem, apró darabjaira szedte őket, felhívta figyelmem kacifántos kifejezésimre, szófordulataimra, és nem nyugodott addig, amíg nem ráztam gatyába az összeset. Nem volt könnyű dolga velem, mert makacs vagyok, amit a fejembe veszek, attól nehéz eltántorítani. (Ezt írhattam volna jelen időben is, hiszen a folyamat még ma is tart, biztonságban érzem magam, ha kivesézi a verseimet, hiszen mindig építő tanácsokkal lát el, a javamat akarja.)
Van másik közös versünk is, ez egy párbaj eredménye, melyből lírai alkotás született, a „Talán ma”.
Ahogy telt az idő, közelebbről is megismertem, rácsodálkoztam sokszínűségére. Nem is értem, hogy fér ennyi minden az idejébe.
Két zenekarban frontember. Amikor először hallottam a Solidity számait, meglepődtem, mert furcsa volt a metál hangzás, nehezen fért össze bennem a szonettekkel, pedig minőségi zenét játszanak. Más életérzés, de hamar megszoktam és megszerettem ezt az oldalát is.
Az Ördögszekér akusztik repertoárja egyedi, ők hangszerelik és írnak versekhez dallamot. Ezzel könnyebb volt azonosítani, ám mindkét együttesben mélyről szól a hangja, egészen beleéli magát a zenébe, és valami fantasztikus, ahogy eggyé válik vele.
Bámulatos, szerteágazó a művészi tevékenysége – sokrétű, fantáziadús, és különleges ember lelke köszön vissza hol egy rajz, hol üvegre karcolt motívumok, képek, hol kreatív találmányok formájában. Mindegyikben ott van Ő és valami varázslat.
Gyakran látogatok el YouTube csatornájára, ahol jelenleg közel háromszáz videó szerepel a listán. Nem véletlen, hogy 7540 követője van, köztük én is, mert nem szeretnék lemaradni egyetlenről sem.
Érdemes benézni, hiszen – a hőlégmotoroktól a játékokig – mindenféle újdonság, érdekesség fogadja a nézőket, az alkotni vágyókat, de élményt nyújt azoknak is, akik csak szemlélők.
Környezetünkben rengeteg haszontalannak tűnő holmi található, ám ezekből csodákat lehet létrehozni. Nekem egy mágikus virág a kedvencem. Hihetetlen, hogy egy zabpelyhes zacskóból, egy fogpiszkálóból és egy gyöngyből olyan virág születik, mely önálló életre kel, amikor hő éri. Van ilyenem. Ha rossz a kedvem, kimegyek vele a napra, meleg hatására kinyílik.
Meg is mutatom:
Ugye, elképesztő, hogy mire képes a fantázia és hozzá egy ügyes kéz?
Pengének arany keze van, szó szerint értve is, mivel egyik kedvenc hobbija az aranymosás. Erről is készített kisfilmeket, meg lehet tekinteni az előbb említett csatornán, hátha lesz kedve valakinek a Dunában aranyászni. ;)
A hagyományőrző aranymosást népszerűsítő blogján kívül létrehozott egy Facebook oldalt és csoportot is, ahol egybegyűjti az érdeklődőket és a még tevékenykedő mosókat, megosztják egymással élményeiket, tudásukat.
Egyet nem mondtam még el Attiláról, de szerintem az eddigiekből kiderült, hogy maximalista (a szó legnemesebb értelmében). Még nálam is maximalistább, ezért sokat tanulhatok tőle, és élek is vele.
Jó lenne újabb közös verset írni, mert a költészetet is életben kell tartani (többek között).
Kedves Mákvirág, ilyennek látlak hat év távlatából, napjainkban. Írhattam volna regény terjedelemben, de most csak erre a rövid vázlatra gondoltam. 😉
Azt kívánom neked, hogy minél jobban teljesedj ki, és maradj ilyen! 😊 Pont ugyanilyen! 💓
Kovács (Penge) Attila - Mákvirág
Ördögszekér akusztik - Szél
