Aranybrokát lett a mű, csodámra jártak.
Siklottak rajtam a kíváncsi tekintetek,
mikor szép szoknyába varrtak a bátrak,
és én lenéztem önmagamra, sótlanul.
Értékeim kutattam. Szerény mivoltom
csak félve álmodta tovább, hogy egy bókba hull,
ha királylány zugába írt a sorsom.
Így jött előkelő szövetre szép ruhán
jel grófoktól, báróktól és a hercegtől,
de aztán elszakadtam egy hosszú tánc után,
hát szemétbe dobtak ékes percekből.
Foszladoztam. Értékem elúszni látszott,
míg egy hű cselédlány rám akadt hajnaltájt.
Kérges kezébe vett, aztán miszlikbe vágott,
mert a konyhában piszkos edényt talált.
Rongyélet. Mosogatórongy, de önzetlen.
Tisztára súroltam bármit a fényekért,
hogy mindenki másnak nálam sokkal több legyen,
és ma már csakis ezáltal élek én.
Most is vízben ázok, aranybrokát marad.
Belém taposnak, hisz erről szól az élet.
Van még belőlem itt-ott pár eltévedt darab,
ha megtalálod, mindenem Tiéd lett.
Egy játékos feladatra írtam ezt a verset, meghatározott tartalmi és technikai szabályokat követve.
