Álmodón, léha hold-fonatok mögött.
Szálló-szirmok fátyol-éneke fönt
Akkordot remeg, de lent néma húrra hangolt.
Hangszered futamát mélységembe zártam,
Hisz odakünn omolva-omlik a lét...
Zongoráddal fűszer a zene, a még...
S hangjegyek rántanak mából a mába.
Féltő lelked megsimít, de bánt az árny:
Suhanón sebet ejt sajgó testemen.
Szikrázó szemedből szökik a vágy...
Lélek a lélekben elmerül -velem.
Rianó életünk valóságba ránt,
De gyermeki énünk... jövővel mereng...
Ez nem szonett, de reményeim szerint hamarosan az lesz belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése