Szép akart lenni, határozott, megnyerő, izgalmas, érzéki, éppen olyan, amilyennek a férfi ismerte. Nem pazarolt magára festéket, nem volt szüksége semmiféle mázra, szeme élénk csillogása, sugárzó mosolya, szégyenlős arcpírja volt éke, mindenkit lenyűgözött megfejthetetlen egyénisége, de most rendkívüli helyzet elé került. Élete nagy lépésére készült, és nem akart hibázni. Egyszerű öltözékbe bújt, kizárólag diszkrét, bőrből készült ékszereit viselte hozzá. Csak semmi feltűnés! Szépségápolásának egyetlen mániája a különleges parfüm volt, amelynek szantálfa alapba kevert gyümölcsös-virágos illata illett titokzatosságához, a fehér bors, a frézia keleties hatása összevegyült gardéniavirág, zamatos szilva, mágikus ylang-ylang, szegfű aromájával, mindezek vanília- és pézsmakivonattal alkottak szédítő elegyet; úgy tartották, „szívillat”. Igaz lehetett, mert az üvegcse tartalma szerelem erejével hatott rá már első találkozáskor. Annyira, hogy évek óta hűségesen ragaszkodott hozzá, nem volt hajlandó más illatszerre váltani. Kezébe vette a kristály formájú üveget, kecses mozdulattal mindkét füle mögé permetezett a finom „eau de toilette”-ből, majd nyakának selymes bőrét is illataromával frissítette, ebben volt az ereje, kifogyhatatlan energiája. Érzékinek, üdének érezte magát, könnyednek és olyan ellenállhatatlannak, mint aki meg tudja váltani akár az egész világot.
A fogadóteremben egyre gyülekeztek az emberek, félszegen pásztázott végig rajtuk, fürkészve keresett valakit, aki mindennél fontosabb volt számára, de előbb találta meg őt a férfi tekintete. Íriszük ölelkezésében kimondatlan ígéret fogant, abban a pillanatban már semmi más nem számított, aprócska ponttá zsugorodott a tér, a fékevesztett idő meghunyászkodva torpant meg, talán örökre.
