Love And Happiness

Mit kívánok neked?
Magamat.
És magamnak?
Téged.

Képtelen képlet…
s miközben
egy végtelenített bakeliten

Mark & Emmylou dalát figyelem,
előbújnak

a rejtett emlékek,
szemem sarkába gyűlnek.
Nem sírok, nem sírok,
nem…
De igen.
Bőrömre mosnak a könnyek.
Fájdalom ez?
Nem.
„Csak” egy lemez:
a Love And Happiness.

(Evokáció Emmylou Harris & Mark Knopfler
Love And Happiness c. dalára.)

A kép forrása: Pinterest.

Emmylou Harris & Mark Knopfler – Love And Happiness

Gyöngyszemem

Nem hagylak senkinek, és mégis hallgatok.
Nem hívlak magamhoz, de titkon jössz felém.
Csak merném mesém elmondani... úgy vagy itt,
hogy álmom beenged, s képet pingál elmém.

Kapaszkodok húsz körömmel, hiába csönd
és néma távolok s a vízbe fúlt hegyek,
és félek úgy az ártól, széltől is... ledönt;
bárcsak végre látnám, hogy legyen, hogy legyek.

Tudom, a vérem csak csordogál, s a világ
pokolra űz magából, nem tűr meg, taszít,
és szomjazom, hiába tengerár; sivár
sivatag, kőből köpült fájdalom van itt.

Te jól tudod, a csöndek néma csendesek,
s érted így zenélnek, szótlanul, szavakba
varrják azt, amit a hang sosem engedett,
csak a csend – a lélek és a szó hatalma.

Énekelek. A láz olthatatlan tarol.
Hűlni nem vágyom, minek? Éppen OTT vagyok.
Én böngészem a szót, TE érzed a hangot –
százból egyet, és ezért élnek a dalok.

Kép – Pinterest

Bizet – Je crois entendre encore

1 Dalt hozok

Az ösvény még a régi, mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen emberalkotta. A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.

Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, ám nem lelik meg többé magukban, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik. Ilyen a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják, s ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát lelkében, valahol.

Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, mely szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s abban ott a hangja annak is, aki büntetlenül tékozol.

Egy dalt sugall a táj, éppen azt a dalt, melyet már rég megkomponált az élet.

Szólni kellene a fáknak, szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, helyettük más énekel.

A dalt csakis te hallhatod úgy, ahogy eldúdolják büszke fák, hegyormok, éltető, illatos avar, hűs, sebes patak, karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, s még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal a fű simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.

Az élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.

Egy dal, a hangomon. A DAL.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

 Epélny - Síaréna - Holle Anyó Panziója

(saját albumból)

Epélny - Síaréna - Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Michel Pépé - Retrouvailles - Elixir d' Amour

Napvilág Íróklub  >>> itt

1 Dalt hozok

(Az út érzékelhetetlen, érdektelen: sivár, alélt-aszfalt. Kátyús és kietlen. A járgány magától szalad: robot, irányítás nélkül eltalál oda, ahova ösztönből is sűrűn navigálják. A kilométerek egyre kopnak, az emlékek párhuzamosan halványodnak velük, bár félelmetes meghatározói az agynak.)

Az ösvény a régi: mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen ember-alkotta.

A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.

Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. 

Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, de nem lelik meg többé magukban azt, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik.

Ez a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják.

Azt is, hogy ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát a lelkében, valahol.

Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, ami szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s amelyben ott a hangja annak is, aki bűntelen tékozol...

Egy dalt sugall a táj, és éppen azt a dalt, amit már rég megkomponált az élet.

Szólni kellene a fáknak, a szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, mert helyettük más énekel.

A dalt csakis Te hallhatod, úgy, ahogy eldúdolják neked a büszke fák, hegyormok, az éltető, illatos avar, a hűs, sebes patak, a karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, de még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal és a fű is, simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.

Az Élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.

Egy dal, a hangomon. A Dal.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Michel Pépé - Omniprésence

Napvilág Íróklub  >>> itt

fOrdítva

szakadt a ritmus de igéznek képek

velem gördül a gondolatfonal feléd 

bentről azok a lángok kint is szépek

megmaradnak mind bár te alig sejtenéd

a tölgyfa életét miért daloltam

s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot

halomba gyűrtem neked egyszervoltam

meg azt is mi általad lettem és vagyok

lassú ébredés ez derengőn dúló vad vihar

belém lopózott már rég édes-észrevétlenül

csaknem gyors halál lett az éden s belátom bizarr

ha egyszer árnyra fény aztán a fényre árny kerül

egy zene zár belém éppen hallgatom

nem engedlek magamból tékozlás miatt

még gyógyulnom kell de nincs oly hatalom

mely felülír téged s életemből kihagy 

a szikrák ringó ritmusra cikáznak

pillényi tört ütem minden csillanásuk

sziporka örök nemlétük hiányt ad

mert a csillagokkal szőtték át az álmunk

fOrdítva

Szakadt a ritmus, de igéznek képek,
velem gördül a gondolatfonal feléd.
Bentről azok a lángok kint is szépek,
megmaradnak mind, bár te alig sejtenéd,
a tölgyfa életét miért daloltam,
s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot,
halomba gyűrtem neked egyszervoltam,
meg azt is, mi általad lettem és vagyok.

Lassú ébredés ez, derengőn dúló vad vihar,
belém lopózott már rég, édes észrevétlenül.
Csaknem gyors halál lett az éden, s belátom, bizarr,
ha egyszer árnyra fény, aztán a fényre árny kerül.

Egy zene zár belém, éppen hallgatom.
Nem engedlek magamból tékozlás miatt.
Még gyógyulnom kell, de nincs oly hatalom,
mely felülír téged, s életemből kihagy.
A szikrák ringó ritmusra cikáznak,
pillényi tört ütem minden csillanásuk,
sziporka örök nemlétük hiányt ad,
mert a csillagokkal szőtték át az álmunk.

Kép - Pinterest

Scorpions - Still Loving You (original video)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Csakrám

Hajnaltájt hűs szellő
télből kelt álmot sző.
Álmomból létem lett,
ábrándtól kegyvesztett.

Kertemben két cinkém.
Trillázzák úgy, mint én,
trilláznak félvállról,
dalt írnak, fényár szól.

Dalt írnak fényedről.
Eltépett lélekből
Holtam már múltat jár,
fátyolkép arcodnál.

Ebből gyűlt új csakrám;
éltet, hát így hagynám.
Örvényt hány, őszintén.
Csak rám vár két cinkém.

Kép - Web

Széncinege

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Holnap Magazin   >>>klikk

Madárdal

Neked szól minden ének, kórusba kívánkozik az évszakok mesés madárhada. Néhol kicsit hamiskásba hajló, itt-ott disszonáns, bár lelki zenéje tökéletesen tiszta.

Egy szólam örökké tiéd, melyet mindig magadénak mondhatsz, ám csak te hallhatod, ha megtalálod. Nehéz kiválasztani a hivalkodó, a sablonos és az elveszett közül, mert míg az egyik harsány, másik fakó, addig a harmadiknak félve fáj beléd a hangja. 

A gyilkos nyárban is frissen ébred minden madár. Egyikük virgonc, a másik dúdolva dédelget, derűbe hajtana. 

Hát nem tudtad? 

A madarak mind érted énekelnek, miközben tollruhájuk temérdek színben pompázik, avagy mindvégig szürke marad.

A ruha? 

Nem az teszi őket, hanem a dal maga. 

A nyár mindig igéz, az újabb idéz, a legújabb kuszál, hát nyisd ki jól füled apró érzékeit!

Légy részeg hallgató, de mindvégig csend vegyen körül, hisz csakis akkor hallhatod meg saját madarad üzenetét. Ne félj, mindig lesz tér, zene, mint ahogy a harmónia és a visszhang is örök.

Nehéz madárnak lenni, mert nehéz a dal. Törékeny szárnyakkal kell röpíteni azt, aki kétkedve hallgatja a muzsikát, pedig még a fényt is hangjegyekre váltja, hogy attól a szél is szólamokban lengedezzen.

Hallod?

nyárutó zenél
szomjazó madárdala
belülről hallik

Kép: YouTube videóról

(Arrival the Birds – The Cinematic Orchestra)

Arrival of the Birds – The Cinematic Orchestra

Napvilág Íróklub  >>> itt

Eldúdollak...

Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Múló dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk lebomlik fakó felhőkben.

Bennem úgy borong az élet, hogy zenél,
mert akkordokat bont bensőd varázsa;
szólni nem merek, hogy mindig itt legyél,
álmomat vigyázd, s ügyelj a parázsra.

Elénekellek. Dalomban tiszta hit,
a hangjegyek tudom, vénádba folynak;
a szólamok suhannak és nem hamis,
mert összecsendül mind, talán ha holnap

dúrokat is szórok, ritka szépeket,
a tölgyek lombja lengedezve hinti,
s ha bús szemedből szitálnak kék egek,
én is ott leszek a könnyedben mindig.

Eldúdollak. Mollok magánya nem árt,
világod válaszát is értem, szavam
kacag, elér egészen, lelkedbe zárt
etűd ez s örökre szól, Tiéd marad.

Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Búvó dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk fényfolyam, fakó felhőkben.

Kováts Péter Skorpió előadásában

Kép - Pinterest

Kováts Péter Skorpió - Eldúdollak

Secret Garden - Sometimes when it rains

Napvilág Íróklub  >>> itt

Gyöngy(szemem)

Nem hagylak senkinek, és mégis hallgatok.
Nem hívlak magamhoz, te titkon jössz felém.
Csak merném mesém elmondani... úgy vagy itt,
hogy álmom beenged, s képet pingál elmém.

Kapaszkodok húsz körömmel, hiába csönd
és néma távolok s a vízbe fúlt hegyek,
és félek úgy az ártól, széltől is... ledönt;
bárcsak végre látnám hogy legyen, hogy legyek.

Tudom, a vérem csak csordogál, s a világ
pokolra űz magából, nem tűr meg, taszít,
és szomjazom, hiába tengerár; sivár
sivatag, kőből köpült fájdalom van itt.

Te jól tudod, a csöndek olykor csendesek,
s érted úgy zenélnek szótlanul, szavakba
varrják azt, amit a hang sosem enged meg,
csak a csönd: a lélek és a szó hatalma.

Énekelek. A láz olthatatlan tarolt.
Hűlni nem vágyom, minek? Éppen Ott vagyok.
Én böngészem a szót, Te érzed a hangot...
százból egyet... és ezért élnek a dalok.

Kép – Pinterest

Bizet – Je crois entendre encore 

Napvilág Íróklub >>>klikk

FullExtra >>>klikk

Holnap Magazin >>>klikk

Halk sóhajod(dal)

Ha hó takarja künn a téli tájat,
andalodva tűnök homályok elől.
Láthatatlan ujjad dalával megöl,
kába ész nyomán szalad a gondolat.

Sóhaj suhan, de eltéved a ködben,
óra perce percet űz, alulmarad;
hangja súg nekem, ma végtelent szabad...
akkor hogy riad félelembe csöndem?

Jó megélni szóvarázsos ízedet,
oldja bennem a kínt e bölcs nyugalom.
Dalt simít a csend, s a csillagod leszek,

de nem ismered mélyem, letűnt dalom.
Az égre fényjelet írnak énekek,
lelkem tükrébe bódul halk sóhajod.

Kép - Pinterest

Billie Marten - Winter song

Napvilág Íróklub  >>>klikk