"Legyen ünnep a vers amíg élünk,
milyen szép is, ha lángol a szó,
tán az Isten is beszél még vélünk,
szava szép, s oly mámorító." (Szers András)
Tanulásban akadályozottakat tanítok. Cél: problémamentesen beilleszteni őket a társadalomba folyamatos habilitáció és rehabilitáció útján. Ezek a gyerekek méltánytalanul kallódnak valahol...
Igazából nem is ők tévedtek el, hanem a gének, a hatások pedig néha végzetesen összegződnek bennük. A beillesztés manapság eléggé problémás.
Szívügyem az irodalom ápolása, hiszen vallom, hogy ez felettébb alkalmas az előbbiek orvoslására.
Évek óta hagyomány nálunk, hogy a költészet napja alkalmából létrehozunk valamit, ami mély nyomot hagy a diákokban és a befogadó környezetben.
Ki másra bízták volna e nemes feladatot, mint rám? 15 éve élvezem e helyzetelőnyt, s amióta újra írok, fokozottan előtérbe került a költészet gyógyító ereje.
Ebben a ciklusban arra törekedtem, hogy a mai magyar irodalom kevésbé ismert gyöngyszemei kerüljenek előtérbe, tehát irány a "Napvilág"!
Az idei mottó András verse lett, ami nagy hatást gyakorolt rám a megjelenése pillanatában, most ihletet adott ahhoz, hogy változtassak a görcsös "versenyen", s valóban legyen ünnep a vers.
Hetek, hónapok alatt sikerült megtalálnom az itt olvasható művekben minden diákom egyéniségét, a hozzájuk legközelebb álló, személyre igazított költeményt.
A vers-ünnepen 24 napvilágos vers hangzott el. A zsűri nem ismerte egyiket sem, meglepetés volt számukra mindegyik. Egyébként a verseny alatt nagyon ritkán néztem a bírákra, mert a versmondókkal voltam elfoglalva, de amit félig hunyt szemekkel láttam, élvezetesnek bizonyult. :)
A "zabszem" bennem volt, mert minden előadóért egyformán aggódtam.
Élmény volt a rendezvény, mert mindenki átlagon felül teljesített, hiszen olyan dolgokat adtak át, amelyeket nem akárki tud, mert nem ismerik a legeslegújabb termést.
Büszke vagyok minden tanítványomra, hiszen lélekből szakajtani a verseket nem könnyű feladat, mégis nyilvánvaló volt az átérzés.
A rendezvény sikeréért hatalmas köszönettel tartozom azoknak, akik megírták a verseket, engedélyezték műveik előadását.
András, külön köszönet neked, hogy újra írok és olvasok, meríthetek! :)
A vers-ünnepen a következő művek hangzottak el, persze engedéllyel:
Alberth: Arany haja van a napnak; A macska vacsorája; Mit kíván a magyar nemzet? ; Zsebibaba mozija; Erdei séta; A békalány és a divat;
aLéb: Tündértánc;
András: Sámánének;
hova: Tavaszi séta; Évszakok; Tavasz van;
Jégmadár: Dal született;
Judit: Magyar fohász; Vihar;
pirospipacs: A világ peremén;
prince: Ha gólya lennék;
Rozália: Koncert;
ruca: lopakodó hold; szél;
Zsefy Zsanett: Álmomban minden más volt;
zsike: Hogyha;
Arra gondoltam, hogy nagy költő távozott közülünk, ezért nem hagyhattam ki Geisz László ritmusos verseit a gyűjteményből.
Három írását választottam személyre szabottan: Álmodjatok, gyerekek; Csupa dallam; Zengem zenéjét.
Nem lehetek elfogulatlan, mert bizony volt favoritom. P. Anita ezer százalékkal teljesített Zsefy Zsanett versével, belőlem patakzottak a könnyek, úgy láttam, másból is, amikor a zenei változatot megosztottam a hallgatósággal rögtön a vers után.
Ezt mellékelem a megjegyzésben, és nagyon köszönöm, hogy itt lehetek közöttetek, mert élmény! :)
