Tegnap Szigetszentmiklóson jártam, ünnepélyes tanévzáróra voltam hivatalos, ahol – pedagógus tevékenységem elismeréseként – az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehettem át.
Az ünnepség megható és feledhetetlen pillanata volt, hogy – a rólam készült összefoglaló felolvasása után – Somogyi Sándorné Gabi, intézményünk vezetője saját versemmel köszöntött. Erre végképp nem számítottam, el is tört a mécses, alig tudtam visszatuszkolni a könnyeimet.
A díjat elsősorban nagyapámnak ajánlom, az egyszerű, lelkes fenékpusztai kántortanítónak, akit példaképemnek tekintek. Szerettem volna – hozzá hasonlóan – a művészetek ölelkezésében, szenvedélyesen, elhivatottan tanítani és olyan tartalmas utat bejárni, mint ő.
Köszönettel tartozom tanítványaimnak, akik évtizedeken keresztül erősítették bennem a hitet, a legnehezebb körülmények között is mellettem álltak és azoknak a pedagógusoknak, akiktől tanulhattam és támogatást kaptam.
Külön kiemelem kedvenc kollégámat, Esztert. Eleinte nem gondoltam, hogy az anya-gyermek-barátnői kapcsolatból ilyen gyümölcsöző együttműködés lesz, ám az utóbbi néhány év tükre azt mutatja, hogy nélküle nem lettem volna olyan erős, mint amilyenné váltam, sok együtt megtervezett közös dolgunk volt, és büszke is vagyok rá. 😊
Most új életet kezdek, a katedrát tollra cserélem. Bízom benne, hogy az irodalom is tartogat még számomra lehetőségeket, kihívásokat.
Köszönöm a megtisztelő elismerést! 😊
