2023. március 9., csütörtök

Panoptikum

Éjjel fél három.
Gaztól burjánzó sírkertet járok,
holt költők viasz szobrai
magasodnak fölém,
kísértetkánon
szólít a mélybe,
depresszív szavakat sugdosnak,
lidérces átkot –
életbe fonnyadt nők,
porrá senyvedt férfiak,
már túl a halálon.

Egyik borotvapengét kínál,
másik fecskendőt adna,
egy nagy író gúnyos vigyorral
azt szajkózza egyre,
hogy inkább
ne vegyek tollat kezembe,
nem valók nekem a szavak.

Szememből
könnypatak fakad,
örvénylő folyammá válik,
ám hiába árad váltig,
nem mossa el a gyilkos álmot,
csontos ujjak nyúlnak felém,
s mint a lián,
körbefonják törzsem,
fölfelé kúsznak,
nyakamig érnek,
fojtogatnak,
tompítják elmém a mérgek,
nincs erőm,
hogy menedéket kérjek,
már fuldoklom,
lassan
magam is
viasszá válok.

Ám akkor derengő fény mögött
felsejlik egy alak
a sírkövek között,
nevetve homlokára csap –
„ne még…
ne engedd, hogy bántsanak,
te életre születtél,
s hogy élni taníts másokat.”

Olvadáspont.

Megérinti karom,
magához menekít,
én engedek a kegynek.
Megírom ezt a verset, 
hogy felébredjek.

Kép – Pinterest

2 megjegyzés:

  1. Az álmoknak jelentőségük van. Jó, hogy megörökítetted, remekeltél megint ezzel a verssel.
    Nagyon tetszik a befejezés. Az életben, és az álomban is fontos, hogy pozitív kicsengése legyen a történteknek.

    "ne engedd, hogy bántsanak,
    te életre születtél,
    s hogy élni taníts másokat.” - így igaz!

    Bármiről írsz, élmény olvasni.

    Szeretettel: Vox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vox! :)
      Azért senkinek nem kívánok ilyen álmot, még most is remeg a gyomrom tőle, hiába érkezett a végén a megmentő. Ezt még emésztenem kell, mert az álmok valóban nem véletlenül születnek, előbb-utóbb mindegyiknek meglesz a megyarázata. Örülök, hogy tetszik. A feloldás nekem is.
      Köszönöm szépen, hogy belegondoltál! :)
      Szeretettel: Kankalin

      Törlés