Nyűtt ruhám magamra rántom, és a smink
nem érdekel; cipőm szorít, sebaj, ha
ünnepelni vágyom Őket, és hív ma
száz csodára tárt szemük, s jövőt kacsint.
Talál az ének, itt belül dorombol,
új ütemre jár a tettre kész tanár;
egy halk homályt az ész legyűr, ha már
a szomj tudást fakaszt a tegnapokból.
A fák tövén virágot ont a hajnal,
és kibontja szirmait ma sok diák;
ha álmokat vegyít a víg kacajjal,
ős hitem jövőt igéz; az iskolák
a holnapok honán silány talajba
nem merülnek el, ha sok tanár kiált.
Hitvallásom a hivatásomért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése