– Miben merültél el ennyire?
– Hozzászólásokat írok.
– Miféle hozzászólásokat?
– Gyönyörű verseket olvastam, megérintettek, nem hagyták, hogy elmenjek mellettük. Gondoltam, megérdemli a szerzőjük, hogy megosszam velük az érzéseimet, és megköszönjem az élményt, amit nyújtottak.
– Te ilyenekre pocsékolod az idődet?
– Miért pocsékolnám? Szeretek véleményeket írni, már húszezernél is több van a gyűjteményemben. Az elemzés kikapcsol, sokat tanulok ilyenkor, számtalan új gondolatom támad, fejleszti az íráskészségemet, és örömmel fogadja, aki kapja.
– Mostanában én is egyre többet írok, de nem vagyok olyan bolond, hogy ennyi időt töltsek a megfogalmazással.
– Akkor hogyan írsz egyre több véleményt?
– Nem hallottál az AI elemzőjéről? Fütyül-dalol, még a sorok közé is belát.
– De, hallottam róla, olvastam is olyan elemzéseket, de köszönöm, nem kérek belőle.
– Miért nem? Jobban ért hozzá, mint te. El se kell olvasni a verset, csak bemásolni, pislogsz néhányat, és már előtted is van készen, elemeire szedve.
– Most viccelsz?
– Dehogy viccelek. Egészen komolyan beszélek, tényleg ezt csinálom. Amikor megvan az elemzés, itt-ott átalakítom, hogy ne lehessen észrevenni a mesterségest.
– Én meg egészen komolyan mondom, hogy megáll az eszem. Olvastam sok olyan elemzést, egy kaptafa az összes. Száraz mindegyik, kiviláglik, hogy nem embertől származik. Nincsenek benne érzések, sablonok ismétlődnek, és a tényeknek látszó állítások gyakran sántítanak. Például nem tudja, mi az alliteráció. Nem ismeri fel a költői eszközöket, a felsorolások is felületesek. Egyik elemzés olyan, mint a másik. Minden versnél ugyanazokat a motívumokat emeli ki.
– Pedig ez a jövő, bármit is mondasz. Nemsokára nem lesz szükség a mély elemzéseidre, mert az AI elvégzi helyetted, és a kutyának sem kell a tiéd.
– Szomorú vagyok és csalódott, hogy ezt hallom tőled.
– Miért?
– Azért, mert aki igazán kedveli az irodalmat, mindent megtesz a tisztaságáért.
– Én mindent megteszek. Szórom a véleményeket.
– Senki sem tiszta, aki más tollával ékeskedik, és hazudik a versek alatt.
– Miért hazudnék?
– Azért, mert amit bemásolsz, nem a te véleményed, hanem egy géptől származik. Lélektelen, és az irodalomnak lelke van, a költők pedig megérdemlik a tiszteletet, hogy emberi nyelven szóljanak hozzájuk, mert ezek a közvetlen beszélgetések megerősítést, ihletet és szárnyakat adhatnak.
– Persze, a te finom lírai lelked nem tudja elviselni az igazságot.
– Az én finom lírai lelkem érezni akar. Érezni és megélni, amit a versekben olvas, és ezt őszintén, emberi módon megosztani, nem robotként. Azt szeretném, hogy a költő is érezze, ami lejátszódott bennem, amikor belemerültem a versébe. Én. Nem a „nagyonokos” AI, és a saját verseimet is embereknek írom.
– Hmmm…
– Őszinte emberi érzések nélkül haldoklásnak indul a költészet, nem marad életben az irodalom, pedig az irodalomnak élnie kell, mert művészetek nélkül még embertelenebb lenne a világ – és megkezdtem húszezer-valahányadik merülésemet.
A kép forrása: Pinterest.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.png)
