Önként-diadallal
száműzöm magam ide, ahol...
Titkaimban
hét lakatra zárom a tölgyesek mámorosan bódító, részegítő illatát.
Lépteimet
megingathatatlan hűséggel őrzi erdőm puha, mohaillatú avara.
Rejtélyes,
vadregényes ösvényeken, dús füvű smaragd tisztásokon, puha gyepszőnyegen
gázolok önkívületben, lélekbe merülve, menekülten. Magamba szívom a vadvirágok
kócos illatát. Süket, néma és vak vagyok.
Kétségbeesve,
hangtalan-szűkölve keresgéllek a terebélyes, zömök törzsű faóriások között, a
szirtek alatt megbúvó pataknál, üveges tekintettel sóvárgok a szemérmesen
piruló völgybe. Sehol nem lellek. Létezel?
Barangolok
az imádott ős-rengetegben, elveszett vagyok, pedig éppen azért jöttem ide, hogy
újra megtaláljam eltévedt önmagam. Hasztalan.
Az
ágas-bogas fák közt életet szomjúhozva kutatom azt a nemrég virágba szökkent
csodát.
Köröttem
felszabadult gyöngy-kacaj küld pozitív rezgéseket, de inkább fájdalmas zajként
érzékelem.
Eszméletlenségbe
borult elmém néhány kilométerre eltávolodik az egyre gyengülő verejtékes
testtől. Nálad jár. Talán érzed, hogy itt vagyok. Bőrközel.
Itt jártam. Itt, ahol...
Anzan - Peaceful passage
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése