Mennyei dallamok űznek az éjben,
kattan a basszusa, pattan a húr,
dobbal ütemre ha zúz ez az Éden,
forrhat a vér, de a szív belefúl.
Zongora dúlt dala távoli térben,
sírva sikong ez a holt zeneszó;
bömböl a néma, de így marad ébren,
majd csitul itt, ha az enyhet adó.
Húr, ha ma szól, vele dúdol az emlék,
úsznak a hangok a Távolból,
vérben a lélek, de éled a "nemrég":
angyali szívzene, értem szól.