A napokban Bak Rita, a Gondola Kulturális Magazin szerkesztője interjút készített velem, mely ma jelent meg a Gondola – KORTÁRSALGÓ rovatban. Ez az interjú betekintést enged világomba, közelebbről is megismerhetnek, akik figyelemmel kísérik irodalmi tevékenységemet.
*
Aki kérdez: Bak Rita
Aki válaszol: Horák Andrea Kankalin
1. Honnan jössz, hová tartasz?
Tizenöt évesen a Bakonyból érkeztem a Kiskunságra, Kiskunlacházára, ahonnan a Parnasszus derekát próbálom elérni, és ha sikerül felfelé kapaszkodnom, minden apró lépésnek örülni fogok.
Megviselt a hegyekről sík vidékre váltás, sokáig gyötrődtem miatta, de mára már megszoktam, megtalálom azt a nyugalmat, melyre szükségem van.
Nem volt egyszerű menet, születésemtől kezdve zaklatott élet jutott, ám legnagyobb trauma akkor ért, amikor férjem fiatalon meghalt, ezt a mai napig nem tudtam teljes mértékben feldolgozni. Ő nemcsak a férjem, lelki társam, hanem zenésztársam is volt, és hatalmas felelősség hárult rám, amikor egyedül maradtam két gyermekünkkel. Azóta felnőttek, mindketten nagyszerű emberek, büszke vagyok rájuk.
A köztes időben főállású gyógypedagógusként tevékenykedtem, mellette – három évtizeden keresztül – egy helyi zenekarban énekeltem, ez sok nehézségen átsegített.
Most csak irodalommal foglalkozom. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindhárom említett területen lehetőségem nyílt, hogy kibontakozzak, élvezettel műveljem.
Amikor a három együtt volt jelen, nem gondoltam, hogy az irodalom, a költészet győzedelmeskedik, mégis így történt.
Hogy hova tartok? Szeretném figyelemmel kísérni gyermekeim boldogulását, mellette pedig kihasználni még hátralévő éveim minden pillanatát, ennek fontos része az írás és egyéb irodalmi tevékenységek.
2. Mit jelent számodra az írás?
Erre a kérdésre mindenhol ugyanazt válaszolom, most is magamtól idézem: az írás számomra menedék, biztonságos sziget. Olyan terület, ahol komfortosan érzem magam, ki tudok kapcsolódni. A levegővételhez hasonlítom, vagy betűk, szavak harmonikus dalához. Hiszek a szavak gyógyító erejében.
3. Őrzöd a korai írásaid?
2009 óta minden írásom megvan, még a piszkozatok is. Az egészen koraiak nagy része sajnos elveszett. Maradt egy füzetem, melynek megsárgult lapjain nyolc vers olvasható, közülük egyiket meg is tanultam. Kedvenc tanárnőm halálakor írtam, nyolcadikos koromban. Nem fejezhette be velünk a tanévet, tragikus hirtelenséggel, 37 éves korában elhunyt. Ki(s)írtam magamból.
Kár, hogy nincsenek meg a régi verseim, mert bizonyára most jókat derülnék rajtuk, például a Honvéd-Fradi meccsekről szóló „elbeszélő költeményeken”, melyek gimis koromban születtek.
4. Szerinted a könyveket a kezükbe veszik még az emberek?
Ez nehéz kérdés. Szívem igent mond, ám az eszem mást is gondol. A könyvnek varázsa van, illata, semmivel nem pótolható, kézzel fogható bizonyosság. Sajnos sokaknak megfizethetetlen a csillagászati árak miatt. Könyvtárakból lehet kölcsönözni, de azt hiszem, az emberek túlságosan elkényelmesedtek, túlhajszoltak, egyszerűbb a számítógép elé ülni és letölteni a MEK kiadványait, vagy rákeresni az elérhető gyűjteményekre. Esetleg lehet antikváriumokban kutatni.
Én nem szeretek monitorról olvasni, ám rákényszerülök – egyrészt szerkesztői feladataim miatt, másrészt azért, mert akiket szeretek, azok közül nincs mindenkinek nyomtatott formában megjelent kötete.
Bízom benne, hogy mindig lesz olyan réteg, mely megteheti, hogy bővíti könyvespolcát.
Erre a kérdésre nem tudok határozott választ adni, ám fontosnak tartom, hogy az emberek olvasnak, és ez legyen így, mert az irodalom csak az olvasók által maradhat életben.
5. Irodalmi élményeidből kiket tudnál kiemelni mint számodra fontos alkotót?
Ezt a kérdést két részre kell bontanom. Általános iskolás és gimnazista koromból Ady Endrét, József Attilát és Radnóti Miklóst emelem ki. A magyar költészetben ők azok, akiknek bújtam a verseit. A világirodalomból Mihail Lermontov nevét említem, mert nagy hatással volt rám. Magával ragadott kifejezésmódja, különösen lírai versei érintettek meg, épp egy sérülékeny időszakomban adtak sebeimre gyógyírt, engem is írásra ösztönöztek.
Rajtuk kívül természetesen voltak, vannak még kedvenceim, de ők egyben további utam kiindulópontjai is, emiatt teszek különbséget.
A második rész 2009-ben indult, amikor magam is komolyabban írni kezdtem, és regisztráltam a Napvilág Íróklubra, majd egyre jobban belemerültem. Ezt az időszakomat – mely ma is tart – négy „M” fontossága jellemzi: Mélység, Maximalizmus, Merészség és Márti.
Mélység: Hepp Béla (aLéb) nevét az előbb említett íróklubon ismertem meg. Csodájára jártam verseinek. Sokáig csak távolról szemlélődtem, míg egyszer bátorkodtam szólni egyik szonettje alatt, melyben az „én soha nem leszek képes ilyet írni” is szerepelt. Kaptam tőle egy linket verstani alapokról és felajánlotta, ha valamit nem értek, kérdezzek. Kérdeztem, Ő türelmesen válaszolt, elemzett, tanácsolt, így jutottam el addig, hogy az elmúlt évek során megtanultam még azt is, hogyan lehet játszadozni a magánhangzók hangrendjével, zöngésséggel és egyéb fondorlatokkal, hogy egy vers minél mélyebbről szólaljon meg, daloljanak a sorok. Ezt semmiféle könyvből nem lehet elsajátítani. Egyéniségre szabott tanítás, részemről pedig hála, amiért érdemesnek tartott arra, hogy a szonettekről, versekről meglévő tudását megossza velem.
Maximalizmus: Kovács Attila Penge (bladeattila, Mákvirág, Funakoshi san) nemcsak irodalmi, hanem zenei téren is tevékenykedik, kedveli és műveli a kötött versformákat. 2014 végén ismertem meg a Pieris/AMF irodalmi portálon, ahol alapos és meglehetősen szigorú véleménnyel illette az egyik Anyegin-strófámat. Először furcsa volt ez a hozzáállás, nem is esett jól, ám egyre inkább megszoktam, hogy a keményebb kritika kiváló tükör, szükséges velejárója a fejlődésnek. Penge sokat tett ahhoz, hogy magam is egyre maximalistább legyek, már nem elégszem meg félmegoldásokkal, mindenből szeretném a lehető legtöbbet kihozni. Ha megmutatom neki valamelyik versemet, most is szívesen szedi szét darabjaira, javasol, esetleg meg is dorgál, hogy tudok én ennél jobbat, csak lépjek ki a komfortzónámból.
Merészség: 2019-től történt egy erőteljes stílusváltás. Ekkor ismertem meg Egervári Józsefet, akit művei alapján már előtte is nagyra értékeltem. Prózák és szabadversek felé terelt, egészen más perspektívákból láttatta velem az írást, annak jelentőségét, bátorított, merészségre biztatott. Szigorú kritikusként őszinte véleményeket kaptam tőle, melyekkel ízlésemet formálta, illetve rávilágított, hogy képes vagyok az irodalom más területén is kibontakozni, írásaimnak ereje van. Javasolta, hogy aktuális témákból is vegyem ki a részem, és én nem mondtam erre nemet. Neki köszönhetem prózai utam kiteljesedését és a szabadversek iránti vonzalmat, hiszen előtte csak kötött formákkal foglalkoztam.
Márti: Vox humana (Hatos Márta) neve bizonyára ismerősen cseng azok számára, akik megfordultak a Pieris/AMF irodalmi portálon, hiszen szerkesztőként vállalt ott feladatot. Megszerette verseimet, értékesnek tartotta őket. Neki köszönhetem, hogy 2019-ben megszületett „Csillagokba írva” blogom, melynek alapjait meglepetésként készítette el, hogy az összes művem egyetlen helyen legyen olvasható. Ezzel olyan ajándékot adott nekem, ami meghatározza napjaimat és azt is, hogy összerendezve látom eddigi irodalmi pályámat, erőt ad a folytatáshoz is. Nincs olyan nap, hogy ne szépítgetném a blogot, mindig teszek hozzá valamit, hogy egyre teljesebb és mindig naprakész legyen.
Frissen megírt verseimet megmutatom neki, mert kíváncsi vagyok a véleményére, melyet őszintén megoszt velem, rávilágít az írások esetleges gyengébb pontjaira, és magabiztosságot is ad.
A felsorolt négy alkotón kívül sokaknak tartozom köszönettel, ám ők tették hozzá legtöbbet ahhoz, aki jelenleg vagyok, mindegyikükre bármikor számíthatok – ez kölcsönös.
6. Hogyan telt az elmúlt éved?
Küzdelmes év volt. Olykor az is megfordult a fejemben, hogy nem élem túl, de gyermekeim segítségével átvészeltem, hogy új életet kezdhessek. Mint mindenkit, engem is megviselt a világjárvány, országunk helyzete, az emberi gonoszság, nemtörődömség, törtetés, mások lelki nyomorba taszítása, ám igyekeztem írással ellensúlyozni, hogy megmeneküljek. 2021-ben született a legtöbb művem, és mindig érkezett valamilyen pozitív hatás, ami továbblendített a megmaradás felé. Itt említem meg az olvasók szeretetét is, melyért köszönettel tartozom.
Négy irodalmi portálon publikáltam, a Napvilág Íróklubon és Az Élő Magyar Líra Csarnokában szerkesztői feladatokat is végeztem. Az utóbbi nem könnyű vállalkozás, többször elgondolkodtam, hogy feladom, de mégse tettem.
Egész évben, havonta jelentek meg műveim a Litera-Túra Művészeti Magazinban. Kerültek be írásaim az „A Hetedik” folyóiratba, a Sumida folyó hídja Kulturális Magazin is közzétette néhány művemet, a Gondola Kulturális Magazinban pedig Kováts Péter Skorpió nagyszerű tolmácsolásában hallgatható meg két versem.
Részt vettem néhány pályázaton, közülük legkedvesebb a „Jelek 2021”, melyen A köd mögött című szonettemmel elhozhattam az első helyezettnek járó díjat.
Ha összegzem a tavalyi évet, arra jutok, hogy a pozitívumok győzedelmeskedtek, de ehhez alapfeltétel, hogy pozitív személyiség vagyok, és kifelé is ugyanezt közvetítem. Már sok buktatón átsegített, mint ahogy az írás gyógyító ereje is.
7. Mik a terveid?
Család, nyugalom és irodalom minden mennyiségben, ezen kívül második kötetem, a „Valami történt” összeállításának befejezése és nyomtatott formában történő megjelentetése.
„Nem vágyom túl magasra, csak bátortalanul, széttárt karokkal, csendes mosollyal hasítom a levegőeget. Hatalmas belégzés... tüdőtágító sóhaj... lent hagyok minden negatívumot... magamba zárom az éltető levegőt, kacérkodom a ritmusokkal. Élvezem a lebegést.” (Kankalin: Szárnyak)
Az interjúhoz választott versek:
.png)
.jpg)
