Magába húz. A mély vizekre vágyom,
mint a kis patak, mely óceánt keres,
hisz előbb-utóbb, ha benne csörgedez,
remélt utat talál, s fakult a lábnyom.
Puhán sodor, s az ujjak úgy becéznek...
átadom magam, ha titkokat fogan,
atomra hullok, és csöndes hallgatag
gyönyört kiáltok én, mikor felébreszt...
és ha földereng a süllyedő hajó,
majd magába zár az Élet-óceán.
Dalon kutat, hol mosolyba ring a szó,
és a lét a bőrre rajzol új csodát,
hát magamba rejtem el, mi mondható,
mert a múlt talánya így letűnt homály.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése