Eljő. Borongós bátortalanul, őszülő halántékkal, könnyes, hunyorgó tekintettel, fénylő feketén, visszafogott vágyódással, szomjas önfeláldozón. Fontos vagyok számára, nekem gyűjti csillagait, mosolyt zengenek; szédületes szimfóniákba szenderülő szólamokat, éhesen élhető, zabolázatlan zongorafutamokat. Értem, érzem, élem. Köröttünk minden beszél, mi hihetetlen harmóniába hullva hallgatunk. Gyengédségével altatva-éltetve karjába von, finoman szőtt takarót terít fölém, féltve óv. Behunyom szemem, de a harmatos seprűpillák alatt felsejlik ereje, rezdüléseivel ringatózom. Magamba szívom leheletét, szomjam csillapítom áhított ízével, borzongok.
Erre az Éjre vártam legbelül. Kíváncsian kutatom kósza csillagait, nem hagyom kihunyni őket, nekem ragyognak. Színei százszorosan is bennem halnak, sóhajai, érzéki gondolatai az enyémek. Kimondatlanul kimondott az összhang, káprázatosan közel vagyunk egymáshoz.
Alkonyodik... fenséges fény pislákol, a Tejút járható.
szökevény tegnap
százszorszép szikráival
betakar az éj
Szép. Betakart engem is az éj. Átéléssel mondja Lukácsi József.
VálaszTörlésSzándékos volt ez a sok alliteráció? Szórakoztató. Tetszik.
Vox
Drága Vox,
Törléscsak most vettem észre, hogy írtál ide. Kérlek, ne haragudj! :)
Nekem is tetszik a hangfelvétel, szerintem jól sikerült a hangulat átadása.
Az alliterációk szándékosak. Nem erőltettem, így jöttek a gondolatok. Gyakran fordul elő velem a köznyelvi beszédben is. Rááll a fejem. :)
Örülök, hogy tetszett ez a haibun.
Köszönöm, hogy itt is jártál! :)
Szeretettel: Kankalin