hajótörött; az áradat sodorna,
hát hagyom magam merülni, s komolyra
váltok itt belül, ha már nyomot hagyott
a Mély korallja, s a fenti csillagok
lám, szivacs gyanánt ivódnak legbelül,
s bár sötét az éj, ma árnyra fény kerül.
Zuhanni vágyom, s a nyílt vízen vagyok
már vakon követni, bár az ész nem ért,
csak bent, a mellkasomba bújva érzek...
és a Lenti Fenn kivár a kedvemért,
egy új mosolyba hajt megannyi kékje,
és elúszik, ám beúszik minden érv
magába szenderült sziporka létbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése