bánatod bajára mézet dúdolok,
s míg csitítanak virágos illatok,
ájuló szemedben él az áradat.
Hűs tenyérbe zártan óvom arcodat,
ajkad szegletére mosoly szenderül,
rengve ringatózol, álmosan merül
vágyad, elsimul dalán az öntudat.
Ha őrült éjbe sírt kelő nappalon
nyughatatlan múltak démona kísért,
Mahler-adta álmod árva hajnalon
hangtalan megérzed, hogy a sors miért
tárta lelkedig lehalkuló dalom.
Vigyázzon énekem. Tiéd, a szirmokért.
Mahler's - Last Symphony
