zenét találsz, a múzsa nem illan el.
Dalolni hív a húr, érte könnyezel,
hangja tompa éle, érce rengető.
Ne sírj bolond, te énekelj merészen,
tegnapért dalolj, a kósza lelkedért,
tiéd a hang igéje, szállj könnyedén,
sikolts a mára most, s a holnap üzen.
Tűrd a dúrokat, ha téged féltenek,
letűnt világ jaját hogyne értenék!
Bízva nyílni hívnak tréfa-hangjegyek...
ölbe vond a mollt, pihentető, ne félj,
üvöltik feléd a néma hangszerek:
énekébe zárt az ősi szenvedély.
A Bolond én vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése