Állítólag mindenkinek joga van a vélemény kinyilvánítás szabadságához, elmondhatja sajátját még akkor is, ha süket fülekre talál.
Ez az irodalomra nem érvényes? Annak kell lennie ahhoz, hogy egy szerző mérlegelni tudja, jó irányba halad-e.
Mi a jó irány? Amikor az alkotások színvonala eléri az írótól elvárható szintet, illetve a lécet mindig egy kicsivel magasabbra helyezi, hogy legyen mit átugorni. Ezt nevezik fejlődésnek.
Ha a szerző elégedetten hátradől néhányszavas tömjénezés hatására, az nem hoz eredményeket, mert nem ösztönöz, nem vezet sikerre, márpedig a siker és az egészséges versenyszellem szükséges a fejlődéshez. Ha nem kapunk őszinte véleményt, nem tudjuk meg, merre tartunk. Lehet léleksimogatásokat osztogatni, hogy jobb színben tűnjünk fel, ám ez nem visz sehova, járhatatlan út, a sötétség labirintusa.
Ha szellem világítja meg a szövevényes ösvényt, csodákat fedezhetünk fel, rejtett szépségeket, melyeket elhomályosított szemmel nem láthatunk. Egy külső szemlélő rámutathat olyan dolgokra, melyek talán csak tudat alatt kerültek műveinkbe, mégis ott vannak, megbújnak a sorokban vagy a sorok között. Egy átlagos olvasó megismeri a tartalmat, egyetért, bólogat, dicsérget, tetszését fejezi ki (vagy nem), majd továbblép.
Aki komolyabban foglalkozik irodalommal, ennél jóval mélyebbre ás. Az érzelmi hatásokon túl elvonatkoztat a mű írójától, tényekre alapozott, építő jellegű gondolatokat közvetít, egyéni szemszögből. Gyökereket kutat, melyekből később életképes hajtások sarjadhatnak. Ezt osztja meg kritika formájában.
A kritika – egy igényes szerzőnek – a legértékesebb ajándék, hiszen abból látszik leginkább, hogy valaki részleteiben is foglalkozik versével, prózájával.
Természetesen figyelembe kell venni, hogy ki mondja a véleményt vagy átfogó kritikát. Ha olyantól származik, aki maga egy épkézláb mondatot sem tud hibák nélkül megfogalmazni és leírni, kevésbé hiteles – akár dicsér, akár elmarasztal. Olykor előfordulnak rosszindulatú próbálkozások is, ezeken felül kell emelkedni.
Az elhivatott író képes különbséget tenni, mérlegelni, majd beépíteni műveibe azokat a hasznos észrevételeket, amelyeket kap.
Hiszem, hogy lehetséges a szabad, szubjektív véleménynyilvánítás.
Legalább az irodalomban.
Hiszem, hogy lehetséges a szabad, szubjektív véleménynyilvánítás.
Legalább az irodalomban.
Kép - Pinterest
Szia Kankalin!
VálaszTörlésAmikor elolvastam a cikked és átgondoltam a véleménynyilvánítások „szabadságát”, nem az jutott először eszembe, hogy építő kritikát, szubjektív, átfogó véleményt írjak nagyon időszerű, és figyelemreméltó írásodhoz. Leástam a gyökerekig.
A cím olyan képzettársítást idézett elő bennem, ami – sajnos – mai világunkra és véleménynyilvánításinkra nagyon jellemző. Tisztelet a kevés kivételnek! A virtuális világban élő emberek nagy része, leginkább arctalanságba burkolózva véleményez, keményen kritizál. Ilyenkor megmutatja igazi önmagát, apránként jelét adja személyiségének, jellemének „gyökerét”. Sokan nem is érzékelik, hogy pár szavas beszólásuk mekkora gyökérség. Természetesen a gyökérségnek vannak különböző árnyalatai…
Viszont igaz lehet ez fordítva is, sok szerző nem fogadja szívesen a kulturáltan megfogalmazott, negatívumokra is rámutató kritikát, támadásnak vélik, kikérik maguknak. Nekik ne mondja meg senki, hogyan és mit írjanak le. A gyökérség legfőbb ismérve, tünete az, amikor a szerző és a hozzászóló kardot ránt, háborút szít azzal, hogy próbálja megmagyarázni, ő bizony kivételt képez, mert őszinte, nagylelkű, megértő, kedves, nem képmutató, tisztelettudó.
Az ilyen „harcok” mérgezőek, ártalmasak, az emberre és az irodalomra nézve is.
Az állandó dicséret, tömjénezés legalább annyira ártalmas, mint a bunkó beszólások.
“Majdnem minden tudásunkért nem azoknak tartozunk, akik egyetértettek, hanem azoknak, akik nem.” (Charles Caleb Colton)
Egyetlen szerzőt sem ismerek, akinek a művei tökéletesek, teljesen hibátlanok lennének minden szempontból.
Átlagos olvasó vagyok, aki szereti a szépet, a léleksimogató lírai gondolatokat, a helyesen megfogalmazott mondatokat. Nekem az a jó írás, ha odaszögez, megérint, a tartalma nem törlődik ki egy következő mű olvasásakor sem. Átfogó, mindenre kiterjedő kritikát nem sűrűn szoktam írni. Sokszor véleményt sem írok, pedig kellene, mert marasztal a vers, vagy a próza.
A „Gyökerek” cikked mellett nem tudtam elmenni szó nélkül. Nagyon időszerű volt olvasni tőled egy kritikák „kritikáját” a te szemszögedből, ahogyan te szeretnéd. Így kellene. Legalább az irodalomban.
Ez a kép rendkívül találó az írásodhoz. (Megérdemelne egy kapcsolódó kritikát) :)
Szeretettel: Vox
Szia Vox! :)
TörlésJól belemélyedtél, valóban a gyökerekig ástál. :)
Régóta foglalkoztat ez a téma. Frusztrál, hogy nem írhatok valódi véleményeket, mert megsértődnek a szerzők, hiába fogalmazok finoman. A mellébeszélésnek nincs értelme, az indokolatlan dicséret ártalmas, viszont sokan igénylik a hsz-eket.
Egy-egy mű olvasásakor különböző hatások érnek bennünket. Ahány ember, annyiféle érzés, megközelítés. Abban látom a véleményezés szerepét, hogy megosztjuk egymással ezeket az érzéseket, így visszacsatolást adunk. Számomra fontos, hogy kapjak, ezért úgy gondoltam – magamból kiindulva –, hogy ez másoknak is jó.
Én nem tudok átlagosan olvasni, már akkor analizálom (nem szándékosan) a műveket, amikor először találkozom velük, és meg is osztom ezt a szerzőkkel az írások alatt. Emiatt „külső” támadások értek. Lehetne nem foglalkozni velük „nézd meg, ki mondta” alapon, de úgy döntöttem, inkább szülessen egy újabb „kicsordult”. Valóban divatba jött az arctalan arcátlanság, és legtöbbször ők a világháló nagy megmondói, hangadói.
Nincsenek tökéletes művek, de aki komolyan gondolja az írást, erre törekszik, hiszen minél értékesebbet szeretne az olvasóközönség elé tárni.
Az írásnak hatalma van, hegyeket is képes megmozgatni, csak élni kell a lehetőséggel. Itt jön be azok szerepe, akik képesek mélyre ásni, hiszen megtalálhatnak olyan rejtett dolgokat, amelyeket felszínre hozva nagyobb ereje lehet a mondanivalónak, a visszajelzéseket figyelembe véve kialakul egy összkép.
Soha nem úgy írok véleményt, hogy másokat bántsak, és mindig azt emelem ki, amitől (szerintem) hatásosabb lenne a közvetítés. Ez nyilván szubjektív vélemény, gondolkodtatásként fogalmazom meg és csak azokra a területekre térek ki, amelyekben otthonosan mozgok, van reális rálátásom.
Aki publikál, fel kell készülnie, hogy nem csak érzelmi alapon olvassák. Sokan nem gondolnak arra, hogy egy véleményből mennyit lehet tanulni, éppen a „más szemszögből megvilágítás” miatt. Én sokat tanultam a másokhoz írt hozzászólásokból is.
Nem az követ el irodalom elleni bűnt, aki véleményt mond, sokkal inkább az, aki elhallgatja. Ezért találó a fenti idézet, nagyon tetszik.
Szerintem az irodalomban szabad véleménynyilvánítás van, továbbra is élek vele. :)
Köszönöm, hogy ennyire belemerültél! A kép tényleg fantasztikus, nekem is bejön. :)
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
VálaszTörlésTöbb ízben is szándékomban állt visszajönni a Gyökerekhez - elnézésedet kérni -, hogy az asszociációm elvitt gondolatban egy kicsit más irányba (is) Az írás jó nagyon, sokunkat foglalkoztatnak ilyen és hasonló érzések, gondolatok. Időnként én is mélyre szoktam merülni (ásni) egy-egy műben - tudod te ezt :) - de a véleményem megírása mégis elmarad. Miért? Mert a "kritikus" vélemények nagyobb részben sértődést, vagy írástól történő elkedvetlenedést idéznek elő legtöbb íróban/költőben. Kevés embert sarkall fejlődésre, változtatásra a következő írásaiban.
Szerencsére neked lehet - akár elmarasztaló - véleményt is írni, bár erre ritkán kerül sor, jók a verseid, jók a prózáid.
Szeretettel: Vox
Szia Vox! :)
TörlésSzerintem jó irányba asszociáltál, nincs azzal semmi probléma, ráadásul egy írás az olvasókban szólal meg.
Akkor derül ki, hogy gondolataink tágabb teret, szélesebb körű értelmezést kapnak.
Tudom, hogy jó ásókád van, ami igazságos is. Nemcsak a szépet látod meg, hanem azt is, amitől egy mű még szebb lehet.
Köszönettel tartozom azért, hogy őszinte véleményeket fogalmazol meg, ezzel hozzájárulsz épülésemhez. :)
Szeretettel: Kankalin