ennyi

 
Haikum képi alapjának forrása: Pinterest.

Giovanni Marradi – Shadows

Napvilág Íróklub  >>> itt

Árokparton

Takarítás közben azon tűnődtem, hogy az ember milyen okosnak tartja magát, mégis mennyire ostoba.

Álmokat kerget, miközben legtöbb álom ott hever a lába előtt, de inkább felfelé néz, magasba vágyik, így nem veszi észre, csetlik-botlik bennük és beléjük rúg.

Az ember panaszkodik, s amíg önmagát sajnálja, eltékozolja a lehetőségeket – természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen akad, még ebben a rossz irányba tartó világban is.

Az embernek semmi nem elég, mégis megalkuvó, beéri silány élettel, semmit nem tesz azért, hogy élhetőbb legyen.

Sok ember lelki koldus, nincstelen, de élősködő. Pontosan tudja, honnan lehet elvenni. Azokat rabolja meg, akikben lelki gazdagságot észlel.

Nincs jó véleményem az emberről – általában. Akármerre járok, ezt tapasztalom, persze számtalan olyan ismerősöm van, aki felfedezi az útszéli árokparton lapuló álmokat, lehajol értük, szemmagasságig emeli és fényesre tisztítja őket. 

Ezek a gondolatok keltek bennem, ám keserűségem ellenére sem adom fel a reményt, hogy az ember előbb-utóbb megtanul lefelé is nézni.

A kép forrása: Pinterest.

Enya – Dreams Are More Precious

Panoptikum

Éjjel fél három.

Gaztól burjánzó sírkertet járok,
holt költők viasz szobrai
magasodnak fölém,
kísértetkánon
szólít a mélybe,
depresszív szavakat sugdosnak,
lidérces átkot –
életbe fonnyadt nők,
porrá senyvedt férfiak,
már túl a halálon.

Egyik borotvapengét kínál,
másik fecskendőt adna,
egy nagy író gúnyos vigyorral
azt szajkózza egyre,
hogy inkább
ne vegyek tollat kezembe,
nem valók nekem a szavak.

Szememből
könnypatak fakad,
örvénylő folyammá válik,
ám hiába árad váltig,
nem mossa el a gyilkos álmot,
csontos ujjak nyúlnak felém,
s mint a lián,
körbefonják törzsem,
fölfelé kúsznak,
nyakamig érnek,
fojtogatnak,
tompítják elmém a mérgek,
nincs erőm,
hogy menedéket kérjek,
már fuldoklom,
lassan
magam is
viasszá válok.

Ám akkor derengő fény mögött

felsejlik egy alak

a sírkövek között,
nevetve homlokára csap –
„ne még…
ne engedd, hogy bántsanak,
te életre születtél,
s hogy élni taníts másokat.”

Olvadáspont.

Megérinti karom,
magához menekít,
én engedek a kegynek.
Megírom ezt a verset, 

hogy felébredjek.

Kép – Pinterest

Liquid Cinema – Aeterna (Epic Dramatic)

Napvilág Íróklub >>> itt

Telhetetlen

Melankólia

telepedik rám,

pedig nem akarom.

Alattomosan veszi birtokba

tudatom,

gyomromba fészkeli magát

a félelem:

talán nem is vagy igaz,

csak álmodtalak

és nem voltál velem,

képzelek

minden meghitt percet,

belém reszket

a kétségbeesés –

hiányzol,

már bármennyi ölelés kevés,

az önfeledt napok

pillanatoknak tűnnek,

telhetetlenné teszel...

és akkor jössz,

megcáfolsz hitetlenségemben:

nagyon hiányoztam,

telhetetlenné teszlek,

s belénk reszket,

ahogy

lecsókolod rólam a kétségeket,

a melankóliát...

nem álomkép ez –

valóság,

és együtt hisszük tovább

hihetetlen mesénket.

Kép – Pinterest

Tompos Kátya – Magányos csónak

Napvilág Íróklub  >>> itt

lélekoázis

sivár sivatag

szemtükörben az éden

lélekoázis

*

tengernyi álom

csak harmatcsepp az élet

tűnő párafolt

*

minden jegy elkelt

a sorspillangó szárnyán

repül az idő

Kép – Pinterest

Kép – Pinterest

Kép – Pinterest

Enigma – Return to Innocence

Napvilág Íróklub  >>> itt

Tűnődések

A szavak arra születtek,

hogy jó dolgokra használjuk őket.

Ha nem rendeltetésüknek megfelelően bánunk velük,

elvesztik szavatosságukat.

*

Attól,

hogy valaki

fennhangon emlegeti Justitia nevét,

még nem lesz

az erkölcs

és az igazság bajnoka.

*

Bármennyire gondosan kimunkált egy álarc,
hamis képet mutat az emberről.

Csakis

a szem visszatükröződő csillogása,

egy gyöngyöző kacaj látványa,

vagy a szájsarokban megbúvó mosoly
valódi.

Az álarc jelmez.

Jellemez.

*

Ha valaki
túl sok szerepet játszik,
előbb-utóbb belekeveredik,
és elfelejti,
ki is valójában.

*

Mindennek van ára,

még az álmokat sem adják ingyen.

Mérlegelni kell,

hogy megéri-e valóra váltani őket.

*

Túl sok

az egy főre jutó boszorkány,

kevés a seprű.

Én gyalog megyek tovább,

közben

szárnyakat növesztek.

*

A bizalom

értékes portéka.

Aki bizalmat lop,

Könyves Kálmán törvénye alá vetném.

Kegyes vagyok –

Szent László szigorúbb volt.

*

Tévedni

emberi dolog.

Másokat megtéveszteni –

ördögi „kőr”.

*

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” –

ezzel az állítással vitatkozom.

Magam fölött

törvényt ülhetek.

Életfogytig.

*

Eltűnődtem,

vajon a hazugok

milyen képet látnak önmagukról a tükörben.

Hamar ráébredtem,

hogy ezt sosem fogom megtudni.

*

Legbecsesebb kincs,

melyből

limitált mennyiség áll rendelkezésünkre,
az
IDŐ.

Minden más helyettesíthető.

Kép – Pinterest

Gnarls Barkley – Crasy (Official Video)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Ha szállni vágysz

Ki verset ír, nem éri átok,
szavakba mágiát kever,
papírra folynak így az álmok,
talán lehull a ködlepel,
s a szív megint ütemre dobban,
hiába állt előtte romban,
virulva jár, a ritmusa
dobolja versbe, nincs tusa.
Ki szállni vágy, magába mélyed –
előbb keresd meg álmaid,
pihennek ott, s a csalfa hit

takarja drágakőnyi fényed;
ereszd ki hát, magasra száll,
s a Múzsa csókja rád talál.

A kép forrása: Pinterest.

Michel Pépé – Liberta

Napvilág Íróklub  >>> itt

Karácsonyi üzenet

Ha majd meleg szobádban szól a "Csendes éj",

gondolj azokra, kiknek nem jutott fedél,

téri fényözönre fagynak, kalácstalan,

s koldus álmaiknak véges határa van.

Kép: A kis gyufaárus lány (forrás: Pinterest).

Cabaret zenekar – A kis gyufaárus lány

Napvilág Íróklub  >>> itt

Nyári lenge...

A balkonon, merengve rólad,
leszáll a lusta napra est;
a lenge nyári szél cirógat,
remeg belé a gyenge test.
Az álmaim nagy útra kelnek,
veled vagyok, mohón ölellek,
te tincseim simítod úgy,
hogy elfeledve kínt, borút,
öledbe bújok, az lesz tanyám...
de Álom, hiába várlak,
a balkonon zihál a nyár,
a lámpatest kihunyt s az árnyak;
csupán a holdas éj beszél,
s hajamba túr a lenge szél.

Kép - Vittorio (Vidan) Dangelico

Egy verselő játékra írtam ezt a verset.
Téma: nyári szél.

Rúzsa Magdolna - Egyszer

Napvilág Íróklub  >>> itt

Álomébredés

Álmodom... Te tárt karodba hívsz, ölel
megint a tiszta hang, az édes élet;
őzszemed s a kéz velem van, úgy emel,
hogy Santanát sikong a múlt, a képzet;
búg a bassz – kacérpiros parázs, a húr
így dübörgi nyurga ujjaid alatt,
vajfehér gitárod új kacajba fúl,
bár kopott a bund, lebont ezer falat.
S amint orgiába hullna mollra dúr,
már a régi filmszalag továbbszalad,
majd egy lágy futamra térve elcsitul...
az összhatás csak csalóka színdarab.
   Zenészem int, szakadt szalag forog...
   nyüszít a csönd, a hanghibás korong.

Ébredek. Sikoltanak virágaink,
sír a sziklarózsa, bánatot fakaszt.
Túl, a másik oldalon anyó köhint,
tehát való a béke, és nincs malaszt.
Talán csak álmaim szülötte voltál,
a képzelet fogant, s az átok éjjel...
de lám, tudattalan te mégis szólnál,
komoly vitába szállsz e tévedéssel.
Ég a tortagyertya, számolatlan áll,
már csak egy pilákol itt, a grániton;
vajfehér szavakba írt a rút halál,
mert örök nyaradba zárt a sírhalom.
   Tudom, találkozunk, ha jó vagyok,
   de még vigyáznak éber angyalok.

Kép – Horák Eszter

Carlos Santana – Samba Pa Ti

Kép – Saját szerkesztés

Álomébredés – Kováts Péter Skorpió videója

Napvilág Íróklub  >>> itt

(A dupla szonett első változatát 2011. július 11-én írtam, a negyedik elmaradt születésnapra. 2017-ben átdolgozásra került.)

fOrdítva

szakadt a ritmus de igéznek képek

velem gördül a gondolatfonal feléd 

bentről azok a lángok kint is szépek

megmaradnak mind bár te alig sejtenéd

a tölgyfa életét miért daloltam

s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot

halomba gyűrtem neked egyszervoltam

meg azt is mi általad lettem és vagyok

lassú ébredés ez derengőn dúló vad vihar

belém lopózott már rég édes-észrevétlenül

csaknem gyors halál lett az éden s belátom bizarr

ha egyszer árnyra fény aztán a fényre árny kerül

egy zene zár belém éppen hallgatom

nem engedlek magamból tékozlás miatt

még gyógyulnom kell de nincs oly hatalom

mely felülír téged s életemből kihagy 

a szikrák ringó ritmusra cikáznak

pillényi tört ütem minden csillanásuk

sziporka örök nemlétük hiányt ad

mert a csillagokkal szőtték át az álmunk

fOrdítva

Szakadt a ritmus, de igéznek képek,
velem gördül a gondolatfonal feléd.
Bentről azok a lángok kint is szépek,
megmaradnak mind, bár te alig sejtenéd,
a tölgyfa életét miért daloltam,
s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot,
halomba gyűrtem neked egyszervoltam,
meg azt is, mi általad lettem és vagyok.

Lassú ébredés ez, derengőn dúló vad vihar,
belém lopózott már rég, édes észrevétlenül.
Csaknem gyors halál lett az éden, s belátom, bizarr,
ha egyszer árnyra fény, aztán a fényre árny kerül.

Egy zene zár belém, éppen hallgatom.
Nem engedlek magamból tékozlás miatt.
Még gyógyulnom kell, de nincs oly hatalom,
mely felülír téged, s életemből kihagy.
A szikrák ringó ritmusra cikáznak,
pillényi tört ütem minden csillanásuk,
sziporka örök nemlétük hiányt ad,
mert a csillagokkal szőtték át az álmunk.

Kép - Pinterest

Scorpions - Still Loving You (original video)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Álom

Az ég palástja földig ér, teríti csillagok neszét. Kinek dalolnak?

Csak a csend, az a végtelen, kimért, fáradt csend uralkodik. Szigorba hull a szó.

Az ének tisztán hallható, mert dalokba bújt a Tejút minden aprócska fénye, ütemre jár, pedig szűkös szólamokba szenderül varázsuk. 

Koncertet hint az éj, a fülnek kellemes.

A könny csak játék? Úgy nem érdemes...

Sírni csak hittel lehet, mert minden cseppjével újabb csillag ébred. Egy-egy fényes gyöngyszem a színkörön, de fönt is, mint ahogy a lélekben lent... öröm.

Hogy álom ez? Talán igen. Az is lehet, hogy valós látomás, hol a béke hallgatag, mert szótlan íze van. 

Bátor az, ki bátran hisz a percben, kiben az ég a föld felé rohan.

Az ég palástja földig ér, teríti csillagok neszét. Kinek dalolnak?

álom az évszak

tavaszból nyárba fordult

álmos gyöngybetű

Kép - Pinterest

Enigma - Goodbye Milky Way

Napvilág Íróklub  >>> itt

Elveszett szonett

Megint a szürke tél terült a tájra,
fák jajongnak, és a földre köd szitál;
sötét időnk a lelked úgy kitárja,
hogy lázad oltanám, míg tüdőm zihál.

Ne félj, az arcod íriszembe zártan
gyönyör, gyötört a ritka kép varázsa,
szemed megégetett, de mégse láttam,
csak úgy idéztem, versbe írt parázsra,

és mesémbe mártom álmod szép szavát,
bolyongva bódulok beléd az úton,
űz a holnap és a múltba száz karát,
aranyba hull a tél is, félve súgom...

csak Te vagy s az évek óta rótt körök,
dalom kihajt, mert a szólam így örök.

A kép forrása: Pinterest (rózsakvarc)

Kép - Web

Christina Perri - A Thousand Year (in the live room)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Csak egyszer

Egyszer valóra válhat minden álom,
egyszer felérhetünk a messzi csúcsra.
Vágyunk szaladhat szerte, hét határon,
mocsár se húz le, mert kitér az útja.

Ha egyszer úgy dalol nekünk pacsirta,
hogy "csak egyszer éljük rongyos életünk",
habár terelget, mégis ezt tanítja,
szülni költeményt, sorokba vén betűt.

A Vén Betűt, miből csiholt ezer lesz
és a milliók után sokmilliárd,
a tartalom sodor, belézuhan test,
mert én így szövöm szavakba azt, mi bánt.

Gyakran ont a tollam nemvirágosat,
csupán a tisztulás mi hajt, dalom lett,
mert erősugár a szó, ha megfogant,
hisz egyszer szült anyám, egyszer halok meg.

Csak egyszer.

(Ars poetica)

Kép - Pinterest

Michel Pépé - Liberta

Napvilág Íróklub  >>> itt

Álmodtam, nagyot...

Álmodom. Vonatra szállok holt magam,
nem érdekel a kor, csak futok feléd.
Éj uralkodik s a balga hold csorog,
erőm is elhagyott, de van még mesém.

Hajam kerge kóc, magába sír a szél,
verejték borzong bőrömön; hunyt remény?
Süket fülembe zajt zihál az élet,
s rémülten rontok a tűnt vonat felé.

Félelem gyötör, a sínek közt járok...
muszáj elérnem, még ma fel kell szállnom;
hímes szavak szólnak, új hit ad erőt,
nem állít meg egy elmosódott lábnyom.

Karom kinyújtom és lám, már elérem,
ujjamból vér serken, a körmöm szakad,
de élek még, és csodás ez az álom,
tíz körömből vérzőn sajdul titkokat.

Minden ízem reszket, felkapaszkodom.
Nem árthat vér, mocsok s a lassú égés.
A vagon lépcsője már menedékem,
lélegzem, hát elúszik minden kérdés.

Mindjárt érkezem, s a peronra állok.
Tán még ott leszel, szemedben könny ragyog,
s én néma könnyel foltozom az álmod...
A bölcsek azt súgták, álmodjak nagyot.

Kép - Web

Requiem for a dream Soundtrack

Napvilág Íróklub  >>> itt

Végtelen...

Bűnös nappalok éjszakákat írnak,
hajnalok hasítják sajgó sejtjeim –
valódi végtelen. Álmokat sír ma
általa végzetem, ne hagyj odakinn.
Csak énekelj nekem, dalodba dúdold,
ha mindened veszett, s én megtalálom,
ámde látom, elszakad gyenge húrod.
Eltiport az élet, ne hívd halálom.
Ezer sebemtől sajog itt a tűzben,
égető e kín a fagy zsarátnokán...
fotók mosódnak, exponálom ébren,
látható a kép, mi fantomom talán.
     Hogy néha könnyezem, azt sejtheted,
     minden árva cseppre zár a végtelen.

Kép – Pinterest

Chtistina Aguilera – Hurt

(Official Live Video)

Napvilág Íróklub >>> itt

Csillagokba írva

Megigéz az este csillagmosolyokkal,
zárt szemmel kutatom, melyik a mienk.
Lecsorog a fényük, s míg simogatnak,
bőrömre borzolnak bársony színeket.

Odafenn az égbolt arany merülésben
elfúj egy suhanó fuvolareményt,
futama az élet, hol mese ébred,
Esthajnal-bűvölte bűbájos regény.

Babonáz a béke sarló közelében,
kék álmom tereli, ragyog a Tejút.
Hunyorog az éjben száz kicsi éke,
lelkembe lopják az ábrándos fiút.

Gyönyörű az éjfél, még messze a hajnal;
fátyolba merülő, szemérmes a hold,
csuda lila fényben, hercegi csókkal
ébredezik vágyam, mint pajkos kobold...


...tünemény a reggelem csend-csacsogása,
bágyadtan kutatom a lágy ölelést,
s ragyogó kedvem a csillag-varázsra
Sorskönyvbe menekül bőröd melegén.

Kép - Final Fantasy

Ezt a versemet egy verspárbaj ihlette (Ottakával),

és a Final Fantasy mese - zene.

Final Fantasy - The Rose

Napvilág Íróklub  >>> itt

álom

derengő hajnalom lidérces fénnyel

lopakodik álmosan szobám falán

fekete tegnapok távoli éjek

éltető bíborszín tűnő magány

zsibbadó könyökkel szomjasan nézlek

arcod redőire mosolyt lehelek

mormolok magamban szimfóniákat

engedem szállni a képzeletet

seholsincs álmodban vágy felé jajdulsz

minden zsigereddel engem kívánsz

életre éhesen mardossuk egymást

seholnincs álomból való világ

Kép - Pinterest

Liszt Ferenc - Szerelmi álmok

Ellentmondások

Fáj-zene gyilkol, lüktet az agy,
álnok az Éjszaka magamra hagy.
Tépdesi szirmom, de oldja a kínt,
virágot bontok, hát földre taszít.

Porból fölemel, sárba tipor,
parazsat oltana, tüzet csihol.
Világot kínál, de visszaveszi,
életem vigyázza, ezért teszi.

Széltől is óvna, s orkánt kever,
vágyakat ébresztve mégsem ölel.
Arcokat szárít, de könnyre fakaszt,
száműzetésben is néma vigasz.

Szirmot simogat, virágot öl,
ingatag jelleme apróra tör.
Felleget kerget, de vihart kavar,
hasztalan harcol az álmaival.

Contradictions

Kerül az álom

Menekül a lárma, dübörög a csend,
pihepárnámon éj didereg.
Kétszínű dallal elkeserít,
tenyere jégcsap, nem melegít.

Zakatol a zajgás, vigyorog a hold,
bennem egy démon égbe sikolt.
Reszket a gyomrom, kattog az agy,
zúgja az éjfél, Te távol vagy.

Elakad a légzés, csatakos a bőr,
elinal az álom, összetör.
Könnyem gördül, nyöszörög a hang,
lelkem reszket a paplan alatt.

Sergey Ingatenko - Presentiment of Insomnia

Solidity - Insomnia