Belegondoltam, milyen kiváltságos lenne, ha a varázslás tudományának birtokosai lehetnénk, ám hamar meg is cáfoltam, mert akiben gonoszság lakozik, ugyanúgy alantas célokra használná, mint emberi mivoltából fakadó lehetőségeit. Minden halandó kapott esélyt, hogy helyes döntéseket hozzon, mégsem élnek vele elegen. Elképesztő méreteket ölt az uralkodási vágy, egyesek attól érzik jól magukat, ha kiszipolyoznak másokat, és az a legszörnyűbb, hogy a gyengék esnek áldozatul, mert ahhoz gyávák, hogy az erősekkel húzzanak ujjat. Sok ember akaratától függetlenül gyengébb, pedig lélekben erősnek kellene lenniük, mert az erős lelkület nehezebben sérül.
S hogy kik a gyengék? Nem az igazukat harsogó önsajnálók, nem is azok, akik látványosan tördelik a kezüket, hanem akik csöndesen magukra csukják az ajtót, nem nyitnak ablakot a világra, nem mutatják elesettségüket, talán nem is tudnak róla, csak elhatalmasodik rajtuk valami bizonytalanság és az egyedüllét igénye. Magányba burkolózva erősebbnek hiszik magukat, a magasra épített falak látszólag megvédenek az ádáz tekintetektől, bántásoktól.
Szebb és teljesebb lenne a világ, ha ezek a bástyák ledőlnének, s a gyengék is kimerészkednének a napfényre, belekortyolnának a friss levegőbe, hogy erősödjenek, beengedjék lelkükbe az emberi lét csodáját.
Egy mesebeli varázspálcával nem oldódna meg semmi, folytatódna a jó és rossz egyenlőtlen küzdelme, ám mégis birtokunkban van egy képesség: szavakkal, gondolatokkal varázsolhatunk.
Tollunk varázspálca, s ha élhetőbbé formáljuk általa a világot, megtörténik a hétköznapi varázslat.
A kép forrása: Pinterest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése