Múzsacsók

Magamra hagyott
a Múzsa,
mire észbe kaptam,
elszökött.
Hiába kerestem,
nem találtam rá
bástyáim között.

Járkáltam faltól falig,
nem adtam fel a megszokást,
aztán
gondoltam egy merészet,

mégis kiléptem

önkéntes fogdám ajtaján.

Meglepett, 

hogy ott ül a másik szobában –

könyököl,
kézfején az álla,
jöttömre felkapja fejét,
szúrósan szemembe néz,
kutatja lelkem titkait.

Így tanít.
Érez engem,
érti, mi zajlik bennem.
Nincsenek tabuk,
rejtjelek,
csak őszinte szó lehet,
semmi köntörfalazás.

Először megdorgált –
ez nem te vagy,

ne légy nyűgös,
térj gyorsan észhez,
majd
huncutul rám nevetett,
ennyi elég is volt,
hogy visszalopja belém
az ihletet.

Hirtelen
világos lett a tér,
fény töltötte be a kis szobát,
előbújtak,
táncra perdültek a szavak,
telt az üres papír,
gondolat gondolatra szállt,
és akkor megcsókolt.

Csintalan lidércek

viháncoltak bennem,
ujjamig szaladtak,
csak írtam, írtam tovább,
hogy megszülessen a versem,
és végre szabadnak lásson,
s ő is szabad lehessen.

Kép – Pinterest

Mike Oldfield – Muse (1999)

Múzscsók – Kováts Péter Skorpió videója

Napvilág Íróklub  >>> itt