Amikor tizenöt évvel ezelőtt megírtam az első versemet, még nem sejtettem a folytatást. Valójában nem is az első volt, mert amióta olvasó és írástudó lettem, vonzott a költészet, belevarázsolódtam nagy költők műveibe, élveztem a versek dallamát, a rímeket, ritmusokat, és én is akartam olyanokat írni. Meg is próbáltam. Tízévesen szülinapi köszöntőket fabrikáltam a barátaimnak, majd évekig füzetekbe jegyeztem mindent, ami épp foglalkoztatott, szenvedélyes tollfogyasztó voltam. Ma megmosolygom azokat a „műveimet”, amelyek focimeccsek hiteles krónikái kacska rímekbe szedve, vagy egy-egy fiúhoz szóló túlcsorduló sorok, és a Winnetou folytatásaként egyre terebélyesedő, majd félbemaradt indián regényem. Valahogy így kezdődött az irodalmi életem, miközben évtizedekig inkább az éneklés kötött le, a zene hűséges jegyese lettem, csak később kerültem komolyabb kapcsolatba a költészettel, majd a prózák világával is.
Az első „igazi” versem nyolcadikos koromban született, szomorú eseményhez fűződik: egyik reggel kedvenc tanárnőm nem jött be az iskolába. Meghalt, közölték. Meg-halt. Meg-halt?! Egy világ omlott össze bennem, mert nagy támaszom volt, és csak harminchét éves. Ez annyira megviselt, hogy a Mint az angyalok című versbe menekültem, kirobbantak belőlem azok a sorok. Nem sok írásom maradt meg a régi időkből, de ez annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy pontosan emlékszem minden szavára, és amikor 2009-ben egy költő – kommunikációs stílusomra felfigyelve – megkérdezte tőlem, nincsenek-e verseim, megemlítettem neki. Azt mondta, ha tizennégy évesen ilyenre voltam képes, akkor sürgősen fogjak hozzá az íráshoz. Felvillanyozott, amit hallottam, addig eszembe sem jutott, hogy írjak. Másnap megszületett az a versem, mellyel már félve megmutatkoztam a nyilvánosság előtt is. Egy íróklub tagja lettem, az alkotótársak kedvesek voltak velem, szeretettel fogadtak, rendszeresen publikálhattam, és építő véleményeket is kaptam. Ez járható útnak bizonyult, bár akkoriban nem gondolkodtam azon, hogy én éppen egy úton vagyok és tartok valahonnan valahova, egyszerűen csak az írás öröme, gyógyító ereje és az irodalomkedvelő közösség foglalkoztatott. Jóval később jutottam el addig, hogy amit művelek, ne csak öncélú írásterápia legyen, hanem közvetítsek üzeneteket, tanulságokat, hogy szerepet vállaljak a romlásnak induló világ szebbé, igazságosabbá formálásában, gondolkodásra késztessem az embereket.
Azóta is írok. Imádok kísérletezni, új stílusokat felfedezni, hozzátenni saját lényemet a már létező formákhoz, és mindent kipróbálni, ami utamba kerül. Igen, az utamba, mert már tudom, hogy úton vagyok. Egy gyönyörű úton, amelyre nem egyedül kerültem, voltak segítőim, akik világítottak és világítanak ma is, hogy ne tévesszem el az irányt. Hol szárazföldön járok, hol az óceán hívogat, sík vidékek és hegycsúcsok váltják egymást, széles a látóhatár, én megyek tovább, határozott lépésekkel haladok, az irodalom tisztaságát és értékeit követve.
Kedves Olvasók, nélkületek nem lelne visszhangra egyetlen üzenetem sem, csak magamnak írogatnék vagy a sublótfióknak. Amit közvetítek, pusztába kiáltott szó lenne, ami szélcsendben terméketlenül ülne meg a porban, semmivé válna a térben.
Kivételes öröm számomra, hogy egyre többen jöttetek közel hozzám és ahhoz, amit képviselek, minden érdeklődés, biztatás szél volt a vitorlámba, és én szívesen hajóztam még vadvizeken, viharos tengeren is, mert TI, kedves Olvasók, nem engedtétek, hogy elsüllyedjen a hajóm.
NÉLKÜLETEK nem élne az irodalom, mert ahhoz, hogy életben maradjon, nemcsak írni, hanem olvasni is kell a látható szavakká, mondatokká formált gondolatokat.
Hálás vagyok mindenkinek, aki szárazföldön és vízen velem tartott, idei utolsó rovatomban szívből köszönöm a támogatást!
Minden Kedves Olvasómnak békés, szeretetteljes karácsonyt kívánok, a néhány nap múlva bekopogtató Újév pedig hozzon mindannyiunknak szerencsés, élhető új évet és megújulást, a további találkozás reményében! 💝
A kép forrása: Pinterest.
Első megjelenés – 2024. december 21.
DunapArt Művészeti és Közéleti Magazin
("SZALMASZÁL" rovatom):
A képek forrása:
DunapArt Magazin, Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése