Lélek ontja színeit, s a nyűtt porond.
Tűnni tér a lelked ifja, míg a lány
szép szavaddal él, mivel belül bolond.
Játszma ez megint. A fényed óhaján
tűz a Nap, s a régi is kivált erős,
ám te csöndre térdepelsz magad jaján,
és ma épp ledőlsz, miként az árva hős.
Én csak álmodok tovább a percemért,
órabérbe' szűkölöm magam baját,
ám ha hallanád az ócska percegést,
szerteszét szakítanád a sóhaját.
Tudd, hogy égek, úgy, ahogy szerelmem ér;
szétszaladt szonettbe sült falat kenyér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése