nem én; fogoly vagyok kopott ruhákban,
s legyűri gyönge testemet, ha lágyan
szél szalad felém a lomha fák alól.
Kint süket fülembe zajt süvölt a nyár,
sziklakönny patakja lusta lomb alatt
szirteket szakít, de hangtalan marad,
mert a börtön őre csöndlakatra zár.
Zenét nem ont az ég, nem adja dalba
játszi záporok neszét, de már ledér
madár se szól; sivár a táj nyugalma.
Tetszhalott a metronóm, a csontra mér
ütést; vajúdna még, hol elvetél ma,
múlt időz jövő fölött, s dühöng a vér.
Kép - Pinterest
Szeretettel ajánlom Hepp Bélának (aLéb), aki türelmes gyomlálgatással eljuttatott a szonettek valódi és emberi szabályainak, gyógyító erejének, mélységének megismeréséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése