csak ontja rám az illatot keserve,
s a szirmokon ma még kivált deresre
fakít, de élhető szavakba foszlik.
Mesélne még. Nem engedem magamhoz;
tavaszt regél a tiszta képek által,
a hit hajolni vágyik, és madárdal
segít az élet útjain, nyarat hoz.
Mit ér az új, ha nem találom azt, mi
visz, és előre hajtaná a sorsot?
Mit ér hitem ma már, ha pőre, talmi?
Mit érek én, ha versem árja boldog?
Mi érhet, és mit értek én? Csak annyi,
hogy én tudom, ha már tavaszba hordom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése