te Bölcs Nyugat, füvedre hull a szirmom,
neked pazarlom éveim s e kín nyom,
ám Veled csitulgat el ha bánt az éj;
s a tölgyes irgalom merülni édes,
én beszívom ezt a béke-illatot,
mert amit az Ős-Bakony Veled hagyott
örök, s enyém marad, legyűr egészen
és a hóvarázs; a sí, a fürge szán
még pihen, hiszen ma nyárderék ölel
s tiszta képeket regél, ütemre jár:
vigyázol; ám kiszámolsz úgy a csönddel...
ha fantom lesz Belőled és büszke árny,
egyre csak tovább taszítasz... ne rejts el.
Ez egy négy részből álló szonettcsokor első fejezete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése