ám az Éden édes íze most gyötör.
A szív kevés, az ember értve érez,
és a semmiben suhanni nem gyönyör,
hol ma még a tegnap árnya vív csatát,
így üzenne átok által írt dalon,
mert ledönt a szél is és a csúf halál,
húz az útkanyar, de nem jön oltalom.
Csak ne sírna itt belül, ne omlanék,
rejtélyes álmom, Te Ékes Szóvirág...
bár ne fájna úgy dalod, ne fájna lét,
és ne győzne öntudat, ha győz, mi bánt.
Kapaszkodok tovább ezer körömmel,
beléd kapaszkodom, dacolva földdel.
