hol busong a múlt, a toll is elkopik,
s ha vén időm pohárba tölt egy kortyot,
és az ég a filmbe tegnapot vetít.
Persze színaranyba önteném veled
szökő szavam, ámde nem tudom mit ér,
ha káoszom megöl, és belém reked
új dalom, mi bóduló tavaszt remél;
záporillatot regél a szél... mit ér
majd neked, ha büszke fellegem nyomán
te már megértheted, hogy mi fáj, s miért.
Papírok közé veszett idő a nyár...
taszít a tér, a süllyedő hajó,
hiszen ma már röpülni volna jó.