Takarítás közben azon tűnődtem, hogy az ember milyen okosnak tartja magát, mégis mennyire ostoba.
Álmokat kerget, miközben legtöbb álom ott hever a lába előtt, de inkább felfelé néz, magasba vágyik, így nem veszi észre, csetlik-botlik bennük és beléjük rúg.
Az ember panaszkodik, s amíg önmagát sajnálja, eltékozolja a lehetőségeket – természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen akad, még ebben a rossz irányba tartó világban is.
Az embernek semmi nem elég, mégis megalkuvó, beéri silány élettel, semmit nem tesz azért, hogy élhetőbb legyen.
Sok ember lelki koldus, nincstelen, de élősködő. Pontosan tudja, honnan lehet elvenni. Azokat rabolja meg, akikben lelki gazdagságot észlel.
Nincs jó véleményem az emberről – általában. Akármerre járok, ezt tapasztalom, persze számtalan olyan ismerősöm van, aki felfedezi az útszéli árokparton lapuló álmokat, lehajol értük, szemmagasságig emeli és fényesre tisztítja őket.
Ezek a gondolatok keltek bennem, ám keserűségem ellenére sem adom fel a reményt, hogy az ember előbb-utóbb megtanul lefelé is nézni.
A kép forrása: Pinterest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése