mint vízcsepp sebes folyóval,
vagy a felszínen lebegő faág;
elszállnak,
akár a darvak,
ám örökre mennek,
nem térnek vissza
soha már.
Két kézzel szórod
az ismeretlenbe,
amikor számolnád,
csak üres tenyered marad,
míg egy utolsó szél széthordja
megfáradt hamvadat.
Ember,
ne tékozold a percet!
Incselkedik a tavasz,
madárdallal repül az idő.
Tegnap még havazott,
ma ugyanott
tarka virágok bontják kelyhüket,
illatuk betölti a teret,
rügyek pattannak,
élet sarjad –
maradtak még percek,
és téged akarnak.
Szia Kankalin!
VálaszTörlésAmikor az ember már szinte minden reményét elveszítette, elzarándokol hozzád, elolvas egy versed, és a remény hamvadó kis szikrája újra gyúl szívében.
("Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő." Müller Péter)
Sötétben élünk, sodrásban, észre sem véve a bennünket körülvevő szépségeket. Az idő nagy úr. Nem tiszteljük, nem becsüljük eléggé.
Jó tőled ilyen verseket olvasni. Az ember ráébred, hogy az életet nyitott szemmel és nyitott szívvel érdemes élni.
Köszönöm, hogy ilyen bölcs, szép gondolatokat olvashatok tőled.
Szeretettel: Vox
Szia Vox! :)
TörlésAz idő a legbecsesebb kincsünk, és nem tudjuk, mennyi van belőle. Ennek ellenére nem értékeljük eléggé, csak akkor, amikor már késő. Az elmúlt dolgokat visszahozni nem lehet, a jelent élhetjük, a jövőt homály fedi. Sok múlik azon, hogy mivel töltjük a rendelkezésünkre álló, számunkra kimért perceket.
Örülök, hogy átment a vers üzenete, az pedig meghatott, amit hatásáról írtál, valamint általában a műveimről.
Köszönöm ezt a szép véleményt és azt is, hogy figyelemmel kísérsz, támogatsz. Melengeti a szívem. :)
Szeretettel: Kankalin