Tévedtem, ön nyert

Örömmel értesítem, hogy fáradozása eredményre vezetett. Én csak csöndesen elolvadoztam néhány mélán megálmodott sora között, engedtem magam sodorni. 

Azt hittem, megélhetem versét a magam kicsinyes, hozzá nem értő módján, hogy úgy röpködhetek, mint amikor Ady, vagy más halhatatlan költők lelkével titkon találkozom. 

Tévedtem. 

Az igazi költő engedi, hogy véremmé váljon, hogy ereimben éltetőn csordogáljon, hogy csattanjon bennem, hogy magával csalogasson: fűtsön és hűtsön, legyűrjön, és ha kell, magasba emeljen. Így érhetnek igazzá bennem verssorok, mert ugyan porrá zúznak, de fel is építenek, amikor kell. Kell. Így válhatok én is igazzá.

Ön nyert, én eztán hallgatok, mint ahogy a sír is csöndes, pedig van üzenete.

Ön nyert... én pedig próbálok eme újabb veszteséggel is életben maradni...

Egyetlen embernek szól ez, de talán másnak is tanulságos...