és kuszál belül, hogy annyi sok "miért"
Szép szavam kevés de érce gyolcs, tiéd;
múlt s jövő, jelenbe írt lopott galád.
Hűs patak vizét nem ittam ily mohón,
bősz hegyek sem értek el s a csalfa csúcs,
és a tölgyeket magamba zártam úgy,
mint a kisdiák; tanárba halt bohó.
Új csodát nem írok. Ébredek, ha élsz,
és a szőnyeg elkopott, alá s fölé
látok ím. Söpörni fáj, ha útra kélsz,
mert belőled érzek, és ez így tökély.
Már eléd, s feléd sodort a józan ész,
én bezártalak, s te látsz a por ködén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése