Új év, fogadalmak mindenfelé. Én azt fogadtam meg, hogy nem fogadok semmit, mert akárhányszor megtettem, szinte mindig fordítva sült el, és ez akkora frusztrációt okozott, hogy fel lehetett volna mosni velem a padlót. Megfogadni csak olyat érdemes, amit be is tudunk tartani, de miért adnám magamnak írásba, ami természetes, hogy normálisan viselkedek, emberszámba veszem polgártársaimat, nem okozok kárt másoknak, és lehetőleg csak jót cselekszem. Így is olykor mellémegy a vállalás, de mégsem okoz akkora traumát, mint egy előre megfontolt fogadalom megszegése. Idén is ennyiben maradtam magammal, és már előre dörzsölöm a tenyerem, hogy minden plusz adalék, ami a jól bevált alaphoz jön, pozitív élménnyel tölt majd el, szárnyalni fogok. Erre szükségem is lesz, amíg nem jövök teljesen rendbe, mert – rohamos javulás mellett is – a járással még mindig icipicit hadilábon állok.
„Nemfogadalmam” ellenére vannak kitűzött céljaim, terveim és reményeim. Mielőtt az óév bezárta kapuját, magam mögé néztem, visszapillantottam, mit műveltem 2024-ben, s bár már időközben is vontam le tanulságokat, az utolsó tíz percben villámgyorsan lepergett előttem tizenkét hónap filmje, melynek én voltam a főszereplője. Több változatban láttam önmagam, az összes jótettemet és botlásaimat, mosolyogtam, vagy csóváltam a fejem, vidámkodtam, vagy éppen szégyenkeztem. Aztán egyszer csak összetalálkozott a két óramutató, elértem a képzeletbeli választóvonalhoz, az „éjfél” feliratú küszöbhöz, melynek átlépése olyan érzést váltott ki belőlem, mintha hirtelen egy másik világba kerülnék. Tulajdonképpen ez történt, mert onnan már nincs visszatérés, az idő fékevesztetten rohan, hiába kérlelném, úgysem fordulna meg a kedvemért.
Valószínűleg korfüggő, hogy a határátlépés után ki milyen tempóban halad tovább – lassít, vagy nagyobb sebességre kapcsol. Én aludtam egy hatalmasat a küszöb másik (akkor már innenső) felén, majd ébredés után elkezdtem gondolkodni, mitévő legyek a lehetőséggel, mert bizony, elég nagy lehetőség, hogy még fogadalmakon tűnődhetek, és nem emlékező mécseseket gyújtanak fölöttem.
Kenyerem javát már megettem, de még nem mondom a hamut mamunak, ezért szövögethetek terveket, sőt, akár le is írhatnám, szót fogadnak a szavak, de mivel nincs fogadalmam, inkább nem veszem igénybe őket, csak megyek a fejem után. Nem állítom, hogy halált megvető bátorsággal haladok előre, inkább megfontoltan, óvatosan, lassabb tempót választok. Hosszas tanakodás után arra jutottam, hogy egy célban biztos vagyok: amit eddig elértem, nem adom alább, megbecsülöm a sorstól kapott ajándékokat, s amiért megdolgoztam, szintén kivételes értékként kezelem.
Nekiindulva az új esztendőnek, gyors mérleget készítettem, ennek az lett az eredménye, hogy tulajdonképpen nem vagyok elégedetlen saját életemmel. Születhettem volna gazdag házba, akkor nem ilyen lennék. Pipiskedhettem volna elkényeztetett kisasszonyként, ám akkor másképp néznék a világra. Szeretek „ilyen” lenni. Többek között a gyermekkori bántalmazások, csonttörésig is fajuló verések tettek azzá, aki vagyok. Ha nem történt volna meg, nem éreznék bele hasonló sorsú emberek életébe. Ahhoz, hogy mély empátia alakuljon ki bennem, valószínűleg szükség volt ezekre a verésekre, ugyanakkor mélyen elítélem a testi-lelki bántalmazást, és itt nem a „makarenkói” pofonokról beszélek. Bármilyen tragédiák értek, hozzátettek valamit a személyiségemhez, mindig úgy éreztem, hogy a rám nehezedő súlyok által belül is több lettem, és ez nem jelenti azt, hogy nincsenek hibáim. Vannak, nem is kevés, de az is az alaphoz tartozik, hogy igyekszem ezeken változtatni, és nem kell fogadalomba vésnem.
A világ folyásával viszont elégedetlen vagyok, az igazságtalan elosztással, hogy egyiknek akár milliárdok is jutnak, másiknak éhbér sem. Nem tetszik, hogy emberek kerülnek utcára, gyerekek éheznek, nincs meg a betevő falatjuk, anyuka félve porciózza ki az egy főre számított adagot, próbálja úgy elosztani, hogy elég legyen a hónap végéig, és legalább az éhséget csillapítsa. Sokaknak még ennyi sem adatik meg.
Nem lehetek elégedett, amíg szándékos rombolás van – olyan megmondó emberek, akik szemrebbenés nélkül, az igazság (az ő igazságuk) bajnokaként tönkreteszik mások munkáját, hogy ami nekik nem sikerült, ne sikerüljön senkinek. Ilyen mentalitással találkozva nem mondhatom, hogy üljünk nyugodtan a babérjainkon, mert minden rendben van, az ég továbbra is kék, a folyók vize árad, na, bumm!, majd apad is. Ez ennél fájdalmasabb és bonyolultabb.
A szomszédban háború dúl, ártatlanok esnek áldozatul, nem lehetek elégedett, mert nekik is járna a nyugodt élet, nem a rettegés, nem a létbizonytalanság és az a szörnyű tépelődés, hogy lesz-e holnap, s vajon nekünk lesz-e holnapunk.
És amikor közvetlen környezetemben is súlyos gondokat látok, eluralkodik rajtam az elkeseredés, hogy nem tudok segíteni a javulásban, mert nincs rá hatalmam. Tehetnék fogadalmat, de egy ilyen fogadalom nem old meg semmit, ha már eleve nincsenek meg a feltételek.
Negatívnak tűnő gondolataim inkább reálisak, miközben érdemes nyitott szemmel járni, meglátni a szép dolgokat, mert ezekbe lehet kapaszkodni, legyenek bármilyen aprók, karnyújtásnyira vannak tőlünk, kínálgatják magukat, csak le kell hajolni értük, én is ezt teszem. Aki nem talál maga körül szépséget és nem tud örülni, nevetni, elveszett ember.
Tehát egyáltalán nem vagyok elégedett a világ történéseivel, szeretnék sokkal többet tenni a változásokhoz, felnyitni a szemeket, ám az kevés, hogy írok róla, ennél többre van szükség. Egyedül nem tudom megoldani, sokan kellünk hozzá, és a legkisebb rezdülések is fontosak.
Idén is szoros kapcsolatot fogok ápolni a Múzsával, hallgatok szavára, mert eddig rengeteg szalmaszálat kaptam tőle, és megragadok minden kínálkozó alkalmat, hogy ezekből a szalmaszálakból ne csak nekem, másoknak is jusson.
Ej!, akkor mégis fogadalom, hogy fog a dalom szólni? Csepegtetek majd lírát, de harsogok indulót is.
MINDANNYIUNKNAK
szerencsés, egészséges, örömteli,
szerencsés, egészséges, örömteli,
élhető új esztendőt kívánok!
A kép forrása: Pinterest.
Első megjelenés – 2025. január 4.
DunapArt Művészeti és Közéleti Magazin
("SZALMASZÁL" rovatom):
A képek forrása:
DunapArt Magazin, Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése