Élet-óceán

Magába húz. A mély vizekre vágyom,
mint a kis patak, mely óceánt keres,
hisz előbb-utóbb, ha benne csörgedez,
remélt utat talál, s fakult a lábnyom.

Puhán sodor, s az ujjak úgy becéznek...
átadom magam, ha titkokat fogan,
atomra hullok, és csöndes hallgatag
gyönyört kiáltok én, mikor felébreszt...

és ha földereng a süllyedő hajó,
majd magába zár az Élet-óceán.
Dalon kutat, hol mosolyba ring a szó,

és a lét a bőrre rajzol új csodát,
hát magamba rejtem el, mi mondható,
mert a múlt talánya így letűnt homály.

Kép – Web

Enya – So I Could Find My Way

Napvilág Íróklub  >>> itt

Metamorfózis

Messze már a part, a nyílt vízen vagyok
hajótörött; az áradat sodorna,
hát hagyom magam merülni, s komolyra
váltok itt belül, ha már nyomot hagyott

a Mély korallja, s a fenti csillagok
lám, szivacs gyanánt ivódnak legbelül,
s bár sötét az éj, ma árnyra fény kerül.
Zuhanni vágyom, s a nyílt vízen vagyok

már vakon követni, bár az ész nem ért,
csak bent, a mellkasomba bújva érzek...
és a Lenti Fenn kivár a kedvemért,

egy új mosolyba hajt megannyi kékje,
és elúszik, ám beúszik minden érv
magába szenderült sziporka létbe.