mély redőt hasít a gyilkos fájdalom.
Elgyengült testeddel fetrengsz a porban,
fagyos verejték-gyöngy jeges homlokodon.
Sebzett lelked már kutyák martaléka,
de vágyod még a mesét, álmaidat,
s te igaz maradsz így is önmagadhoz,
elnyomva a magányt, mardosó kínokat.
Éjjel némán zokogsz párnádba fojtva,
imákat mormolva, félve alszol el.
Felriadsz neszre, alattomos csendre,
kinyújtott karoddal hasztalan keresel.
Hajnali mosolyod virágfakadás,
de nem láthatja más, csak a torz tükör.
Vigaszt adsz síró árvának, gyereknek,
kacagásod csaló, hamisan tündököl.
Nyúznak a dalok, a gitárhang tépdes,
mindenkit megbántasz és mindenki bánt.
Fel tudsz-e állni? Mert lehúz a lejtő.
Legyőz-e végleg a gyötrő magány?
Kép - Web
Solidity - Insomnia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése