epedve vártam titkos hercegem,
szerelmes rokkámon álmot fontam,
és szívvel szőttem át, s a lelkemen;
nappal az ujjam sebesre szúrtam,
hogy vérrel írjam rá a rejtjelem,
tudni akartam, hogy éppen úgy van,
ahogy valós mesémben sejthetem...
lehullt az álarc, fakadt a hajnal,
a pirkadó nap egymagam talált,
sehol királyfim ezüstös hajjal,
hiába adtam rá a maskarát;
hát eltökéltem, még ma elmegyek,
s egy csókkal ébresztem a Herceget.