palack

míves palack vagyok áttetszően tiszta
szellemed bennem hál el nem engedem
hörgő szomjad oltom minden pillanatban
és viharát csitítja háborgó tengerem
ám ha mégis rám törsz valós álmaimban
melléd omlok halkan megmaradt valómmal
titkos ízed akkor nyelvem hegyén élem
suttogásod hangja vájt fülemnek sóhaj
és óvó karjaid pusztító tűzbe csalnak
vér serken ha vágyaink az ajkunkba marnak

Látomás

Itt vagyunk. Vakít a július, ma hint
álmot ősi csóva, ég a napfonat.
Leáll az óra, várlak... s a hangodat,
de már hallgatag tapadsz a számra kint,

és amint magunkra zárva ring szobánk,
behúz a vágyvihar, dúl a nyílt titok,
Te már nyúlsz felém, amíg feléd nyitok,
szótlanul halunk, s a csönd zihál tovább,

ruhánk lehull, és bejárt utunkra ér;
felér e nyár a dőltbetűs tavasszal,
mi felold időt, kitágul itt a tér...

elolvadunk, de még a vágy marasztal
és erünkben úgy zubog megint a vér,
hogy újra átadom magam malaszttal.