ám a gong morajlik, él a szürkeség;
dal dereng amint eloldaná, ha még
a játszi képzeletre járhat ének.
Árnyas álmaink ma adnak, és kivárt
varázs ül édesen fölénk, a tegnap
úgy zokog, hogy mosolyba sír a holnap,
ölembe égve ring a "hol vagy, mi bánt".
Így vagyok veled. Könnyem éjbe oltom,
ám a kézfejemre írja csöndesen,
hogy cseppre csordult enyhe cseppje ólom;
lágyan átölellek és tovább lesem,
ha pillanat-szabad szavad: hiányzom...
és te megtalálsz az őszben, kedvesem.