Születésnap – Csillagokba írva

Szalad az idő, szinte észrevétlenül folyik, az óramutató körbe-körbe jár... 

Néhány évvel ezelőtt egy kedves alkotótársam felvetette, hogy létre kellene hozni egy blogot, ahol összegyűjthetném a műveimet, mert szerinte értékesek, megérdemelnék, hogy rendszerezve legyenek. Én alapból elzárkóztam, mert – akkor még – nehezen tértem le a megszokott útról. Minek nekem a blog, dohogtam magamban, van így is épp elég irodalmi portál, ahova bekuckóztam magam. Próbáltam lebeszélni, mindenféle kifogást találtam: nem értek a blogokhoz, időm sincs ilyesmire, nem érzem kimagaslónak alkotásaimat. Úgy tűnt, sikerült az elterelő hadmozdulat, ám, mire észbe kaptam, elkészítette a blog alapját, bemásolta a különböző irodalmi oldalakon fellelhető gyűjteményem nagy részét. Szóhoz sem jutottam, amikor szembesültem azzal, amit én egyáltalán nem akartam. Csak pislogtam, mert annyira eltalálta a hátteret, hogy azonnal melengetni kezdte szívemet egy érzés, nagyon tetszett, amit láttam. Saját egyéniségemre formálta, már első ránézésre megmutatkozott, milyen jól ismer engem, hiszen – a kankalin mellett – nagy kedvencem a levendula és a lila árnyalatai. 

Ahogy teltek a hónapok, egyre több időt töltöttem a blogommal, megismertem a szerkesztés fortélyait, majd amikor már képes voltam egyedül is alakítani, egyre nagyobb örömmel vettem birtokba. Záporoztak belőlem az ötletek, persze állandó noszogatásra és megerősítésre volt szükségem, amíg el nem jutottam addig, hogy késztetést érezzek folyamatos szépítésére. 

Minden nap teszek hozzá valamit – egy-egy képet, zenét, írásokat, de legfőképp önmagam, mert a blogom nem más, mint a lelkem tükörképe. Olyan vagyok, akár egy gyerek, ez az én „játszóterem”.

Megnyugodni járok oda, feltöltődni, leereszteni a gőzt és kreativitásomat is kiélhetem, mert a művészetek ölelkezésével nagy álmom valósult meg: képekkel, zenével illusztrálhatom verseimet, prózáimat. 

Katalógusokba rendezve más értelmet nyer mindaz, amit irodalmi utam csaknem tizenkét éve alatt hoztam létre, mert nyomon követhető az indulás, az irány, az út és a kiteljesedés. Mélységek, magaslatok, zuhanások, felemelkedések, vihar és szivárvány – minden, ami egy ember érzéseit jellemezheti az irodalom tükrében. Életem fontos szereplői is egy kattintással elérhetőek. 

Szeretek ott pihenni. Ébredéskor belépek, este pedig a bloggal zárok – válaszolok a hozzászólásokra, elolvasok egy verset, meghallgatom a hozzárendelt zenét, s mielőtt álomba merülök, tekintetemmel végigsimogatom, emlékeket idézek fel, és ez hihetetlen melegséggel tölt el. 

Az ember kevés dologban lehet biztos, ám én egyben mégis: amíg képes leszek írni és lesz elég tintám hozzá, továbbra is azt képviselem, amit eddig. Szeretnék értékeket átadni mindazoknak, akik befogadják műveimet, igyekszem lírát csempészni napjaikba, hiszen ebben a cudar világban szükség van kapaszkodókra. Az irodalom és a művészetek erre is hivatottak, s ha valakihez a sors oly kegyes volt, mint hozzám, aki több területen is kibontakozhatok, kötelességem ezt a hagyatékot ápolni. 

Ami a bogban található, mind én vagyok: múltam, jelenem, álmaim, vágyaim, fantáziám, sikereim, kudarcaim, tévedéseim és azok a pillanatok, melyek az évek során előre vittek. 

Valamilyen formában szerepelnek mindazok a személyek, akik nélkül nem juthattam volna eddig. Soha nem leszek képes méltó módon megköszönni, ezért azzal adom vissza a sok törődést, hogy amit tőlük kaptam, műveimbe építem. Boldoggá tesz, ha majd észreveszik „jelenlétüket”, és elégedett mosollyal nyugtázzák, hogy velem eltöltött idejük nem volt hiábavaló. 

Eredményeim nem jöhettek volna létre hűséges olvasóim nélkül, akik folyamatosan követnek, erősítést küldenek mindenhol, amerre épp járok. Köszönöm a kitüntető figyelmet és szeretetet, mellyel elhalmoznak. 💓 

Most pedig említést teszek valakiről, a kreatív kulcsemberről, blogom megálmodójáról, aki alapjainak kivitelezője, aki mellett tanonc lehettem, amíg nagy türelemmel megtanított a felület kezelésére, de ennél jóval többre is: értékelni önmagam, és amit létrehoztam. 

Vox humana (Hatos Márti), köszönöm neked, amit értem tettél és a mai napig teszel töretlen hittel és barátságoddal. Azt külön köszönöm, hogy olykor helyrebillented a fejem. 😁 

Öröm és megtiszteltetés, hogy ennyit foglalkozol irodalmi pályámmal, és értékké emelted műveimet. 💓

Kedves olvasók, alkotótársaim, szeretettel hívlak benneteket kétéves blogomba, mely az elmúlt tizenkét évem lenyomata. 

https://csillagokbairva.blogspot.com/ 

„Nem vágyom túl magasra, csak bátortalanul, széttárt karokkal, csendes mosollyal hasítom a levegőeget. Hatalmas belégzés... tüdőtágító sóhaj... lent hagyok minden negatívumot... magamba zárom az éltető levegőt, kacérkodom a ritmusokkal. Élvezem a lebegést.” (Kankalin: Szárnyak) 

Kép - Web

Tim Janis - Lavender fields
(Peaceful relaxing instrumental music)

Vox, ezt neked ajánlom, szeretettel. :)