Kankalin és a sas

Sid Clever – Fekete Zsolt írása rólam és a kötetemről

Kankalinról tudni kell, hogy Ő az egyik góré a Napvilág Íróklubban, ahová heti-havi rendszertelenséggel szoktam ellátogatni. Pár éve beléptem hozzájuk, mint megszeppent, megilletődött, ámde annál lelkesebb alkotó. Pakolgattam fel a dolgaimat, a többiek olvasgatták, én meg szokás szerint, tájékukra sem mentem.

Egyik nap egy különös hozzászólás várt… Kankalin sérelmezte a lezser eleganciámat, mivel is a feltöltött írásaimhoz kapott kommenteket hosszabb időn át képes vagyok figyelmen kívül hagyni. 

Volt kifogásom: Jobbik énem társaságában sört borítottunk a notebook klaviatúrájára (a javíttatás költségeit természetes egyedül fizettem).

Kankalinnak írt, mentségként szolgáló reakciómban azonnal felvettem az áldozat szerepét, szívet tépően adtam elő a teljes igazságot a virtuális kapcsolódásom ellehetetlenüléséről, valamint az erő feletti akarni vágyásomról…

Dagadjon a vitorla c. történetemet már jóval bátrabban merte kritizálni, nem tudván, mennyire renitens vagyok, és abszolút hidegen hagy, mások milyen hibákat vélnek felfedezni az írásaimban. 

Hogy milyen képet alkothatott rólam a novelláim kapcsán? Egy sörfüggő és szadista hajóskapitányét, aki a szolgálatra kész legénységén és közvetlen környezetén vezeti le sikertelen életének frusztráltságát.

Aki ismer engem, az bőven tudja rólam, hogy jómagam már születésem pillanatában eladtam a lelkem az Ördögnek. Csatlakoztam a sötét oldalhoz (nomen est omen), mindazonáltal sokkal könnyebb engem megközelíteni, mint az sokan félreértelmezik. Kankalinnak is kellett pár év, mire sikerült megértenie, hogy nem az a kedvenc foglalatosságom, mikor is embereket kínzok, gyötrök, pusztán a lelki balanszom megtartása érdekében.

Tetkósom, gyermekkori barátom, a „Mester” is kétkedve fogadta a tényt, midőn bevallottam neki, hogy igen, vannak számomra fontos személyek, akiknek adok a véleményére, és nem az az elsődleges mániám, hogy bárkit is szenvedni lássak, vagy, hogy a félrészeg, barbár matrózaimmal áthúzathassam a hajófenék alatt.

Az életben nincsenek véletlenek. Kiderült, Kankalinnal sok a közös bennünk, és már személyre szólóan dedikált könyveket is cseréltünk. 

Én nem kultiválom a romantikus hangvételű megnyilvánulásokat. Versek, szonettek, rímek, szívhez szóló, sorok(közti) sirám, sanyar, jaj, Istenkém. 

Tőlem ez idegen. Nem azt mondom, hogy mint egy érzéketlen szociopata, fintorognék az olvasásuk közben, de amennyire lehet, távol tartom magam az ilyesmitől. Nem az én világom, és nem hagyom, hogy az acélosra pallérozott lelkem emberivé tegye, vagy a jéggé fagyott szívem bármi is átmelegítse. Nincs szükségem gombócokra a torkomban, nem akarok könnybelábadó szemeket, semmilyen felemelő érzést a mellkasomban. Jó nekem így, ahogy vagyok.

Attól függetlenül nagyon tetszenek Kankalin versei, novellái. Szakmai kritikát nem írhatok róluk. Ha van is pár versem, azok csak kizárólag erősebb idegzetűeknek ajánlottak.

Ezúton is szeretnék gratulálni neki: Szép volt. Csak így tovább, Kankalin!

Sid Clever – Fekete Zsolt 

Sid Clever – Fekete Zsolt