A város
mozdulatlanul figyelt,
majd
egyenként hunyták le szemüket
az álmos ablakok.
Az éjfél
ünnepi díszben hallgatott,
megérintett
ez a különös némaság.
És akkor
mellém szegődött.
Belém karolt,
szótlanul csatangoltunk
a hólepte utcán.
Végre béke,
zaklatott hétköznapok után –
fenséges nyugalom járta át
megfáradt lelkemet.
Hazáig kísért.
Lábujjhegyen léptünk be a házba,
otthonosan érezte magát,
mintha mindig hozzám tartozott volna.
Megszabadultam ázott gúnyámtól,
letelepedtünk a kandalló elé.
Nem beszélt,
csak a tűz pattogott muzsikát
meghitt,
imbolygó fényben.
Hajnalig maradt.
Tudta,
nagy szükségem van rá.
Oltalmába vett,
és gyengéden ölelt
a Csend.
Kép – Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése