2018. december 28., péntek

Első könyvnyereményem

Olyan történt velem, ami eddig még soha. Nyertem egy könyvet a Kolduskarácsony című versemmel a Holnap Magazin Verselő versek elnevezésű decemberi pályázatán. Beteszem a "leg"-gyűjteményeim közé, mert a legelső alkalom volt, hogy próbálkoztam ilyesmivel. Több kötet közül ezt a szépet választottam. Már a borítója alapján is nagyon tetszik.
Tartalma is meggyőzött, éppen nekem való:

"Ha azt a szót halljuk, hogy tél, először a hideg jut eszünkbe, a havas utcák, és a télikabátba öltözött, fázósan didergő emberek. Pedig a „Téli világ” ennél sokkal szebb. Amikor jótékony fehér lepel takarja a tájat, igazi mesevilág elevenedik meg gondolatainkban. Elcsendesedik körülöttünk minden és többet foglalkozhatunk egymással. Ötödik kötetünk versei és történetei összekötik álmainkat a valósággal. A könyvet olvasva ráébredhetünk, hogy a hétköznapok nincsenek olyan messze a fantáziavilágtól. Csak az átjárót kell megtalálnunk. Ebben segít ez a kötet mindenkinek, aki utazni szeretne velünk."

Köszönöm ezt az értékes ajándékot a Holnap Magazinnak és a zsűrinek!


Első könyvnyereményem

2018. december 20., csütörtök

Utószó

Amikor elkezdtem összerendezni a műveimet ehhez a kötethez, új, némileg más értelmet nyertek, mint korábban, egyenként olvasva. Ahogy sokasodtak az oldalak, hol a könnyeim hullottak, hol mosolyogtam, miközben újra felidéztem a hátrahagyott időszakot annak minden örömével, szomorúságával, nyert és elvesztegetett perceivel. Így állítottam össze ezt a könyvet, s közben mindvégig előttem voltak azok, akik nélkül nem tarthatnék itt.

Első helyen áll Hepp Béla (aLéb). Tőle tanultam meg a szonettek mélységét, a kötött formák nagyszerűségét, tiszteletét. Mindig számíthattam rá, ha bármiben kétségeim támadtak, a segítségemre volt. Egy jól kitaposott útra terelt, ahol magam is egyre magabiztosabban lépkedhettem. A példaképemnek tekintem Őt. 

Irodalmi közösségek aktív tagjaként sok alkotót ismertem meg az elmúlt években, akik szeretettel vettek körül, és építő véleményeket mondtak a műveimről. A Napvilág Íróklub oldalán alkotó-szerkesztőként is jelen vagyok. A FullExtra Irodalmi és Művészeti Portál a második irodalmi otthonom, ahol a legtöbb művem gyökerezik, és ott tudatosult bennem az az út, amin jelenleg is járok. 

Nagyszerű emberek segítettek abban, hogy ez a kötet létrejöjjön. Máté László (winner) áldozatos munkájának köszönhető, hogy nyomdakész lett a gyűjteményem. Fazekas Miklós végtelen türelemmel szerkesztette a borítót, és tanácsokkal látott el. Az Amatőr Művészek Fóruma irodalmi közösségben csodálkoztam rá Tóth Edit Magdolna Edafelicia művészetére, akitől engedélyt kaptam, hogy a borítót az általa készített kedvenc képeim díszítsék. Itt ismertem meg Kovács Attila (bladeattila - Mákvirág) személyében szigorú, de igazságos kritikusomat, aki rávilágított a verseimben rejlő lehetőségekre. 
Nagyszerű Alkotótársaim érdeme is, hogy ez a kötet megszületett. Mindezt az Olvasók is elősegítették, akiktől ösztönző visszajelzéseket kaptam, kapok. 
Nem hagyhatom ki a felsorolásból, hogy csodálatos Gyermekeim biztosították számomra azt a nyugalmat, ami az alkotáshoz szükséges. A mai napig átérzik, hogy mit jelent számomra az írás. A legnehezebb helyzetekben is mellettem álltak, nagy szerepük van abban, hogy eddig juthattam. Köszönöm Mindenkinek a lelkes, lelkesítő támogatást, a szeretetet, amit remélem, viszonozhatok, 
Csillagokba írva… 

Horák Andrea Kankalin




Előszó

Hova máshova?
Csillagokba írva…
Ennek a verseskötetnek ez a címe, és állíthatom, a tartalma is. Hogy miért? Gondoljuk, illetve ne is gondoljuk, érezzük át, idézzük fel, hogyan írunk, hogyan olvasunk verseket. Kicsit elemelkedünk a Föld biztonságától, megszokott jelenünktől, jelenünk és múltunk élményeivel, legyenek azok belső súlyok vagy fölemelő emlékek. Felfelé nézünk, és már itt sem vagyunk.
Csillagokba írva…
Csakúgy, mint a zene, a dallamok, a ritmusok épülésének, sodrásának az ereje. Átölel, fölrepít, és újra meg újra megtörténik a csoda, bekövetkeznek azok a valaha megélt fájdalmak és szépségek, amelyek ha bennünk is vannak, kiterjednek a vágyott világra, a jelen új dimenzióira. Felfelé nézünk, és már itt sem vagyunk.

Ebben a kötetben minden vers és minden más vegyes műfajú írás, legyen próza vagy haibun, belülről indul és indít meg, visz oda, ahol az írások alanyai valóságosak, léteznek; legyenek örök lények, tájak, idők, évszakok, emlékek, vágyak, vagy tiszta érzések. …és minden várakozás ellenére semmi sem egyszerű itt sem, itt sincs vagy fekete, vagy fehér, ahogy a csillagok között sem.

Kankalin kötete sem a közvetlen hatások egyszerűségével fogja meg az olvasót, inkább hív egyre beljebb, hogy ha a nyitottságunk megvan, lehessünk ennek a világnak olyan szemlélői, akik a fizikai élménynél többre vágynak.

A fejezetek leginkább egyfajta tartalmi, élethelyzetek által meghatározott világ szerinti felosztással segítenek tájékozódni. Itt vannak a másik dimenzióba vágyó, nehezen elengedő lélek vívódásai, itt vannak a köröttünk kavargó űr magányának kérdései és megoldásai, itt vannak a teremtő megfogalmazás önálló életre kelő alkotásai, és itt a napi megélés síkjainak kölcsönhatásaiban rejtőző félelmek és örömök, az elme rácsodálkozásai.
A versek kötött formáinak a zeneisége, a szonettek sajátos, Kankalin olyannyira sajátjaként felismerhető dallamvilága, erősen érző, mégis finoman rejtőző személyisége ott van minden sorban. A prózaként tördelt írások is jellemzően inkább versek; a belső ívek, az érzésvilág kifejezési módjai mind erre utalnak, és talán nem véletlen ez. Sorokban és sorok között is zene van, ha nem is mindig a harmóniáé a főszerep, a záró taktusokban jellemzően ott a feloldás, a feloldozás, legyen bár önmaga a dallam, vagy akár csak önmagából alig kihallható.
Sűrű, eszközrendszerében összetett, nyelvezetében szépen kibomló megoldásokkal sorolnak újabb és újabb történetek, belső megélések manifesztációi. Az olykor szokatlan szókapcsolatok, új kifejezések fizikai kiterjedést kapnak, és egy-egy vers, írás testében teljes értékű értelmet nyernek és válnak egy új egész részeivé, 
ahogy az olvasó halad a könyv belső tereiben és időiben
együtt a könyv szerzőjével, 
Csillagokba írva…

Hepp Béla

Hepp Béla (aLéb)

2018. december 4., kedd

Könyvajánló - Sabján László

A napokban jelent meg egy kedves alkotótársam, Sabján László (black eagle) Lábunk nyoma című verseskötete. Aki ismeri a műveit, bizonyára egyetért abban, hogy költészete kiemelkedő. Aki még nem találkozott vele, annak mindenképpen érdemes megismerni. Hogy miért, azt könyve hátlapjára írtam.
Megtiszteltetés számomra, hogy én ajánlhatom ezt az igényes, értékes válogatást.


Egy tiszta lélek mély sóhaját őrzik a lapok. Aki kezében tartja ezt a könyvet, a csöndet érinti. Amikor fellapozza, nehéz idők fuvallata járja át. Ha belemerül, feledhetetlen utazást tesz a lélek útvesztőiben. Mire a kötet végére ér, a valóság tükrében látja a világot és önmagát. Miután behajtja, már érti, hogy mitől válik egy apró kavics az örökkévalóság részévé. Olyan költő varázslata ez, akinek „csöndeket adott az ég”. Verseit olvasva nyilvánvaló, hogy „a némaságban kúsznak a legszebb dallamok”. Gyógyító erejük van.
Horák Andrea Kankalin


2018. december 1., szombat

Gondolatba zárt világ 2.

Kedves Olvasó!

Ezt az összefoglalót és ajánlást a Fullextra Művészeti és Irodalmi Portálon készítettem Lőrinczi L. Anna Autizmus dal című blogjához csatlakozva.
Örültem a bejegyzésének, mert egy egész társadalmat érintő témát vetett fel. Az Autizmus dal nagyon jól kifejezi, ami az autizmus lényege, csak néhány percet kellene szánni rá mindenkinek. Sokat javulna a helyzet.

Az autisták a legőszintébb, legszerethetőbb emberek, de mivel ezt embertársaik nem veszik észre, illetve nem hiszik el, ezért bezárkóznak, nem mutatják ki érzelmeiket, pedig hihetetlenül mélyen tudnak érezni.
Minden területen maximális teljesítményt nyújtanának, de ha csak egy kis hibát is észlelnek önmagukban, már megtorpannak, és azt mondják: "nem tudom".
Sok gátló tényező nehezíti az életüket. Nemcsak a külső környezetben, hanem az iskolában is. Sajnos a pedagógusok között is elég sok olyan van, aki nem tolerálja, hogy ezek a gyerekek (felnőttek) mások. Megkeserítik az életüket és azokét, akik kiállnak mellettük. Nagyon rossz tapasztalataim vannak ezen a téren.

Semmi másra nem kellene figyelmet fordítani, mint arra a három területre, ahol megmutatkozik az autizmus spektrum zavar: a kommunikáció, a szocializáció és a praktikus gondolkodás.
Egyszerű mondatokra van szükségük, segítségre a beilleszkedésben, aminek a kommunikáció az alapja. A feladatok elérési útját meg kell tanítani nekik, mert egyedül bonyolult módon jutnak el a megoldásokhoz, vagy sehogy, mert még előtte feladják és dührohamot kapnak. Itt nemcsak az iskolai feladatokra gondolok, hanem bármilyen problémára, ami az útjukba kerül. 

Az autisták beillesztése közös cél, mert ők is egyenértékű tagjai a társadalomnak. Joguk van egy nyugodt, tartalmas élethez. Képességeik gyakran meghaladják az átlagos szintet, hihetetlen dolgokat tudnak, mindannyian tanulhatunk tőlük.
Ezeket nem ismerik fel saját maguk, hanem rá kell vezetni őket. Sok türelem, megértés szükséges hozzá és az, hogy "belelássunk a fejükbe". Ezt az egyik tanítványom fogalmazta meg így: "Nem hiszem el! Andi néni belelát a fejembe! De én is a magáéba!" :) - ez akkor hangzott el, amikor egy feladatra azt mondta, hogy "nem tudom", de én azt állítottam, hogy igen, és rávezettem, hogy nekem van igazam. Hatalmas harcot vívtam vele, de biztonságot adott neki, hogy sikerült a megoldás. A lényeg ebből a kölcsönös bizalom.
Megszámlálhatatlan történetem van, egyszer le kellene írnom ezeket, hátha jó lenne érzékenyítésnek.

A véleményemet már elmondtam máshol is: elsősorban a társadalom szorul rehabilitációra, nem az autisták. 
Nagyon fontos, hogy aki foglalkozik egy gyermekkel, vonja be azokat is a terápiába, akik közvetlenül érintettek, azaz a szülőket, testvéreket, nagyszülőket. Csak együtt lehet hathatós eredményt elérni. A család meglátásai és tapasztalatai nagyon fontosak, mert az autisták minden rezdülését ismerni kell ahhoz, hogy fel lehessen oldani a bennük lévő gátakat. Állandóan előttük kell járni néhány lépéssel, ismerni kell őket ahhoz, hogy ki tudjuk számítani a lehetséges reakciókat.

Mellékelek itt egy olvasmányt, hátha valaki kedvet kap közelebbről is megismerni, hogy milyen életük van, meg azt is, hogy milyen lehetne. Nemcsak szakmai, hanem irodalmi szempontból is ajánlom:

Autizmus az elmélettől a gyakorlatig

Van még néhány ajánlatom, hogy a szemléletváltás, amit nagyon fontosnak tartok, mielőbb megtörténjen:


Azt gondolom, hogy a mellékelt anyagokat képtelenség könnyek nélkül olvasni. Én nem bírom ki egyszer sem, pedig már jól beleástam magam az autizmus spektrum zavar titkaiba. Örülnék, ha minél többen megismernék a gondolatba zárt világ rejtelmeit.