Anyád nem törte el indokolatlanul, agyamenten és tébolyultan a jobb kezed középső ujjcsontját. Soha nem kellett hazudnod, hogy felmosás közben ráléptél a fapapucsoddal (amivel nevetség tárgya lettél), mert hát te még akkor se akartad bántani, hiszen senkinek nem tudnál fájdalmat okozni. Vagy de?
A szüleid
miatt soha nem kellett a fantáziádba menekülnöd, hogy túléld kegyetlen
gyermekkorod, aztán túléld az ifjúkort is, hogy minden megmaradt erőddel
kívánd: végre felnőtt lehess.
Te úgy
lettél felnőtt, hogy semmit nem kellett tenned érte. Megtették helyetted a
szüleid.
Nem kellett
kegyes hazugságokba fojtva élni vágyó haldoklót ápolnod, csökönyös erővel itt
lent tartanod, s mosolyogva úgy tenni, mintha örökké élhetne, és mindez csakis
rajtad múlna.
Az élet. Az ő élete. A te életed.
Az élet. Az ő élete. A te életed.
Nem kellett
úgy elhitetni mentőangyalságod, hogy közben könnyeid belül szaporodtak, és gyomorremegéssel számoltad a perceket, mert nem volt bizonyos, hogy meddig
él... mikor hal...
Az emberek
embernek néznek, és nem kell elszámolnod nekik semmivel.
Nem kellett megküzdened eddig semmiért, mert mindent készen kaptál. A kalapácsot is, amellyel azt a hat koporsószöget beverheted. Nem tudom, hogy mennyit sikerült eddig, nem számoltam, de már fuldoklom.
Nem kellett megküzdened eddig semmiért, mert mindent készen kaptál. A kalapácsot is, amellyel azt a hat koporsószöget beverheted. Nem tudom, hogy mennyit sikerült eddig, nem számoltam, de már fuldoklom.
Van még
akaratom, hát lehajítom magamról a szemfödelet. Nem a saját kezemmel teszem,
hanem annak erejével, aki szerint még élnem kell. Ő az apád. Tudod: az apa, aki
annyira szeretett téged, hogy mindent elnézett neked, de volt néhány
megfontolandó szava azon a kegyetlen, utolsó héten...
Engem is
szeretett.
Kövess!
Csináld utánam! Ugyanakkor remélem, hogy neked soha nem kell!
Nem tudod,
mert boldog gyermekkorod volt, ezért máris hátrányba kerültél. Szerencsédre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése